Felrobbant egy lőszerraktár Ukrajnában

Az ukrajnai Honvédelmi Minisztérium különleges bizottsága azonnal a helyszínre repült, és megkezdte a szükséges intézkedéseket. Hét kilométeres körzetben lezárták a raktár területét.
Megkezdték a város és a környező települések lakosságának evakuálását a biztonsági zónákba, személyi sérülésről eddig nem adtak hírt - írja Ria Novosztyi .
A Katonai Főügyészség szóvivője, Anatolij Matiosz arról számolt be, hogy megerősítették a határellenőrzést a keleti-déli irányba. A szóvivő arról is nyilatkozott a lapnak, hogy a hatalmas lángok a nagyszámú rakéta és tüzérségi fegyverek felrobbanása miatt következett be.
A robbanás oka egyelőre még nem tisztázódott, de a szóvivő úgy gondolja, hogy egyfajta figyelemelterelés lehet az ügy mögött. Anatolij Matiosz katonai főügyész szerint az első vizsgálatok arra utalnak, hogy diverzáns akciót követtek el.
A több raktárból álló komplexum összesen 368 hektáron területen terül el, és 138 ezer tonna lőszert tárolnak az objektumban - hozta nyilvánosságra Matiosz a Facebookon.
A katasztrófavédelem megkezdte a raktár hét kilométeres körzetében lakó csaknem 20 ezer ember kitelepítését. Eddig már mintegy 19 ezer lakost evakuáltak. A lakosság kimenekítésére 74 autóbuszt állítottak szolgálatba. Balaklijában leállították a gáz- és az áramszolgáltatást további katasztrófák elkerülése végett.
Helyszíni jelentések szerint továbbra is ég a tűz, kisebb-nagyobb erejű robbanások hallatszanak a raktárak felől, ahol nagy, 125 és 152 milliméter kaliberű harckocsi- és tüzérségi lövedékeket tárolnak. Áldozatokról továbbra sincs hír, de több tucat rohamkocsi érkezett a helyszínre, és több száz tűzoltó vesz részt a lángok oltásában. Sztepan Poltorak védelmi miniszter délelőtti sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy még mindig robbannak lövedékek. A tűzoltóknak nem sikerül megfékezniük a tüzet, az arzenál mintegy egyharmada lángokban áll - tette hozzá a tárcavezető. A lövedékek robbanásai miatt repülővel nem tudják a tüzet oltani.
A rendőrség utakat zárt le, és újabb ellenőrzőpontokat létesített, járőrök gépkocsikon és gyalogosan igyekeznek az evakuálás alatt biztosítani a rendet. A vasúti közlekedést leállították a térségben, és lezárták a légteret. A határőrség megerősítette a keleti országhatár védelmét.
Volodimir Hrojszman miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy haladéktalanul a katasztrófa helyszínére utazik. Hangsúlyozta, hogy az elsődleges feladat a lakosság biztonságának szavatolása.
