STOCKHOLM. A svéd hatóságok megtiltották, hogy a gyermekek asztali áldást mondjanak, és a Bibliáról tanuljanak egy svédországi óvodában, mert szerintük az sérti az oktatási törvényt.
POZSONY. A Pozsony Megyei Önkormányzat június 23-án zajlott ülésén jóváhagyta a választási körzetek módosítását és a megyei képviselők számának növelését. A változások a megyében élő hozzávetőleg 30 ezer magyar nemzetiségű lakost is érintik. Egyebek mellett a döntések következményeiről és a június 30-án zajló koalíciós tárgyaláshoz fűződő elvárásokról is tájékoztatta portálunkat Németh Gabriella, Pozsony megye MKP-s alelnöke.
PÁRIZS. Õrizete vettek egy férfit Franciaországban, aki kocsijával a Párizs Creteil nevű külvárosának egyik mecsetje előtti tömegbe próbált hajtani. Az incidens során senki nem sérült meg - jelentette a francia rendőrség csütörtökön.
BRÜSSZEL. Jól halad a védelmi kiadások költségterheinek viselésére vonatkozó vállalások tagállami teljesítés - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a tagállamok védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli találkozóján. Stoltenberg szerint Románia még az idén elérheti, sőt meg is haladhatja a megállapodásban szereplő két százalékos vállalást.
Gombaszög. Gombaszög megújult környezettel várja a fesztiválozókat. Július második hétvégéjén kezdődik a gombaszögi nyár.
Zsigárd. Vannak pillanatok, melyeket nehéz a megfelelő jelzőkkel illetni.
Kassa. Befejeződött a 25. Art Film Fest - Szlovákia legnívósabb filmfesztiválja, melyet második alkalommal rendeztek Kassán.
Királyhelmec. A királyhelmeci görögkatolikus egyházközség megalakulásának 20. évfordulójára ikonosztáziont szenteltek a város görögkatolikus templomában.
MOSZUL. Az iraki erők közleményük szerint elfoglalták csütörtökön annak a moszuli nagymecsetnek a romjait, amelyben az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet három évvel ezelőtt kikiáltotta "kalifátusát".
MOSZKVA. Bűnösnek ítélte az esküdtszék csütörtökön Moszkvában azt az öt csecsen férfit, aki Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolása, illetve a merénylet megszervezése miatt állítottak bíróság elé.
KOLOZSVÁR. "A biztos pont" lesz a jelmondata a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak (Tusványos), amelyen a részt vevő meghívottak egyebek mellett Kelet-Közép-Európáról, mint biztos pontról fognak előadást tartani és véleményt cserélni - jelentették be csütörtökön Kolozsváron a szervezők.
KÖBÖLKÚT. Szobrot avattak Stampay János kántortanító tiszteletére Köbölkúton.
POZSONY. A kormány által jóváhagyott törvénymódosító javaslat alapján bizonyos esetekben 166 euróról akár 55 euróra is csökkenhet a hiányzó műszaki- vagy emissziós vizsga miatt kiszabott bírság.
RÓMA. Olaszország elérte a felső határt, nem képes több embert befogadni - közölte Marco Minniti olasz belügyminiszter csütörtökon, aki jelzést vár a G20-as csoport európai résztvevőinek csütörtöki berlini "mini-csúcstalálkozójától" az olaszországi migrációs helyzettel kapcsolatban.
SOMORJA. Ballagást tartottak Somorján a Duna utcai óvodában, a gyerekek elbúcsúztak az intézmény alkalmazottaitól, majd vidám műsorral kedveskedtek szüleiknek, nagyszüleiknek.
LONDON. A kullancs nyála új gyógyszerek "aranybányája" egy új brit tanulmány szerint - számolt be róla a BBC hírportálja.