A Pozsonyi Kerületi Bíróság csütörtöki ülésén elvetette a vádlott, Juraj H. szabadlábra helyezési kérelmét.
Az útkezelők szerint a sofőröknek a Rimaszombati és a Nagyrőcei járások határától a Dielik-hágón át a Nagyrőcei és a Breznóbányai járás határáig, Murányhutáig kell számolniuk az útjegesedéssel.
Eric Phillips, a New York-i polgármester szóvivője hűtötte le a kedélyeket.
Végül azt követelte, hogy énekeljenek neki karácsonyi dalt...
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. december 28.
Az egyik központból 24 ebolás beteg menekült el az intézményt ért támadás következtében.
A vatikáni sajtóiroda tájékoztatása szerint az ítélet kulcsfontosságú a Szentszéknek a pénzügyi bűnözés ellen folytatott harcában.
Minden munkáltató, aki ötven vagy több embert foglalkoztat, köteles lesz üdülési hozzájárulást biztosítani azoknak az alkalmazottaknak, akik legalább 24 hónapja az adott helyen dolgoznak.
Donald Trump szerdán látogatta meg az Egyesült Államok hadseregének Irakban állomásozó katonáit a Bagdad melletti el-Aszad légi támaszponton.
A merénylet elkövetőjeként eddig senki nem jelentkezett, a hatóságok szélsőbaloldali vagy anarchista csoportokra gyanakodnak.
Ukrajna 2015 szeptemberében jelentett be szankciókat orosz természetes és jogi személyekkel szemben, a büntetőintézkedésekkel sújtottak listája azóta több alkalommal is bővült.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. december 27.