A megfelelően felhelyezett reszpirátor a betegség alatt is jelentősen csökkenti a fertőzés továbbadásának kockázatát.
Már második alkalommal 21 képviselőt választhatnak a csallóközi városban.
Az Oroszországi Föderáció és Fehéroroszország állampolgárainak kiállított fegyvertartási engedélyeket érvényteleníteni fogják, továbbiakat pedig nem fognak kiadni.
Akár pár nap alatt is elsajátíthatók az alapok.
Az egyezség egyaránt szolgálja Oroszország és az Egyesült Államok érdekeit, illetve elősegíti az együttműködést az ISS-program keretében és a békés célú űrkutatási projektek hatékony megvalósítása érdekében.
Egy elme és az ő eszmefuttatása.
A rendőrség szerint az intézkedés arányos, jogszerű és szakszerű volt, a haláleset nem áll összefüggésben a rendőri intézkedéssel,
A vizsgálatok eredményeként kiderült, hogy a maszk a 15-16. század fordulóján, Mexikóban is őshonos égerfából készült.
A polgármester közlése szerint több mint tíz nagy erejű robbanás rázta meg a várost a reggeli órákban.
Vlagyimir Putyin döntésének hátteréről nem tudni közelebbit.
Hogyan lesz ebből kormány?
Bizony meg kell gondolni, mit teszünk a bevásárlókosárba, ha nem akarunk sokkot kapni fizetéskor.
Pásztor István biztosította a szerb elnököt arról is: számíthat a VMSZ támogatására minden olyan területen, amely az ország szuverenitásának megőrzését célozza.
A konzul felhívta a figyelmet a tengerben megjelent lila medúzákra is, amelyek kellemetlen csípése mostanában Görögországban általános problémát okoz.
Az akció során több mint 40 ezer euró értékű kábítószert vettek őrizetbe.
A Magas-Tátra Idegenforgalmi Társulás (ZCR) problematikusnak tartja, hogy logisztikailag egyelőre nehezen megoldható a befizető helyek kialakítása, valamint a belépti díj nagysága sem határozható meg egységesen.