Mennyibe fáj a bevásárlás?
Hogy kerülhet az az olaj, amit pár hónapja még simán 1 euró körüli árért lehetett venni, most 3,79 euróba? Morfondírozom magamban, mikor szokásos – ezúttal csak közepes – bevásárlásomat intézem az egyik üzletlánc szupermarketjében. Kicsit távolabb aztán felfedezek egy másik, tavaly még szintén olcsó étolajat akciósan, 3,39 euró helyett most 2,89-ért meg lehet venni. Valahogy nem kapkodnak utána az emberek…
A bejáratnál ezúttal nem volt akkora rendetlenség, mint legutóbb, amikor az üveg- és műanyag-palackokat visszaváltó automata mellett hegyekben hevertek azok a palackok, amelyeket a kényes masina nem fogadott be. Szinte úgy kellett átgázolni rajtuk. Én ugyan egy palackot sem hoztam, nem akartam bosszankodni azon, hogy a gép némelyiket esetleg nem veszi be… Csak a múltkori betétes cédula van nálam, amit akkor elfelejtettem beváltani a kasszánál. Ja, és van bevásárlólistám. Ráadásul jóllakottan indultam az árubeszerző portyára. Én aztán nem csábulok el!
A péntek délelőtti vásárlás jellemzően a hentes és hűtőpultok tájékán szokott kicsit bedugulni. Nem állok be a sorba a hentesrészleg előtt, mert nincs kedvem hosszú percekig várakozni. Inkább végigmustrálom, mi van a hűtőpultokban, amiből vasárnapi ebéd készülhet.
A csirkemellet választom. Két okból is. Egyrészt, mert már régen ettünk, másrészt, akinek hűségkártyája van, az valamivel olcsóbban veheti meg. A 7,49-es kilónkénti ár helyett így „csak” 5,69-be kerül. Még ez is drágább, legalább 70-80 centtel, mint tavaly. A csaknem hetven deka húshoz tehát 3,91 euróért jutok hozzá.
Hiába keresem hetek óta, nincs a zöldséges részlegen édesburgonya, pedig nagyon szeretjük. Saját krumplink, paprikánk, paradicsomunk már van, és mivel javában érik a bio őszibarackunk, ezért csak egy kiló almát veszek 0,89 centért. Vagyis csak azt gondoltam, hogy ennyiért vettem, mert otthon kiderül, hogy 2,49 eurós más fajtájú almaként „ütötte be” a pénztáros! Napi bosszúság garantálva.
Meglehetősen sivár kép fogad a sajtos-vajas részlegen. Nem először, mostanában valahogy egyszínűbb lett a paletta vajfélékből.
Rama pedig egyáltalán nincs már néhány hete, csak olcsóbb margarinfélék. Mellettem egy boltos éppen húst áraz, megkérdezem hát, miért nincs a kedvenc vajas margarinom. Azt mondja túl drágáért kapnák, eladhatatlan lenne, várják a kedvezőbb árakat. Hasonló panaszt kisboltok esetében is hallottam. Onnét is el-eltünedeznek árufélék, gyérül a kínálat. Az ok ugyanez. Annyira felment az áruk, hogy egyszerűen nem tudnák eladni.
Csak egy pillanatra állok meg a dobozos gyümölcsös sörök mellett, amit nyáron, nagy melegben néha-néha jólesik elszopogatni. Na, ez az, amiről le tudsz mondani, győzködöm magam, sóhajtok egyet és továbbmegyek.
Ez ma már a második dolog, amit nem tettem a bevásárlókosaramba. Kedvenc aszaltgyümölcsös-keverékemről is lemondtam. E kettővel közel 3 eurót spóroltam…
No, de a kefirről és a fehér tejszínes joghurtomról aztán már semmiképp se szeretnék leszokni. Veszek is néhány tégellyel, meg hozzá néhány gyümölcsös joghurtot is. Ezek ára hónapok óta változatlan. Kedvenc ementáli sajtomé viszont drágult. Hol vannak azok a régi szép idők, mikor 0,89 centért jutottam hozzá. Most már 1,19-be kerül. De mivel én a sajtot is sajttal szeretem leginkább, hát megveszem.
Szinte rezzenéstelen arccal megyek el az egészséges élelmiszereket kínáló pult előtt. Nincs most kedvem azon bosszankodni, hogy minek mennyivel ment fel az ára. Inkább nem veszek semmit, és ezzel nem vagyok egyedül.
Kicsit odébb egy idős hölgy hüledezik valamelyik konzervzöldség árán…. Mi kerül ezen ennyibe? teszi fel a költői kérdést mellette álló lányának. Nem sokkal előbb a fagyasztott zöldségek árlistáját böngészve kérdeztem magamban ugyanezt. Hogy lehet 40 deka zöldségért közel 2 eurót kérni? Nem lesz kínai keverék, hanem saját földben termett sárgarépa, zöldborsó feltétnek.
Majdnem elfelejtek péksüteményt venni. Az utóbbi években valahogy leszoktunk a kenyérről, inkább csak kiflit és lehetőleg teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket veszünk. Mivel ez is drágább, kevesebb kerül a kosaramba.
Amiből viszont muszáj legalább valamennyit vennem, azok az édességek. Főleg nápolyi és müzliszelet jöhet szóba. Valaminek kell otthon lennie, ha a gyerek, sport után megkívánja az édességet. De már régóta nem viszem túlzásba. Néha, persze csak, ha akcióban van, zabos kekszet is veszek, amit meg én szeretek. Ma egy kicsit nosztalgiázom és Indián keksszel lepem meg magam, habár az íze már köszönőviszonyban sincs azzal, mint amilyen gyermekkoromban volt. Hiába, amiből a kakaót kispórolják, az nem lehet finom… Úgy kapok az utolsó két zacskó olcsó 3 az 1-ben kávé után, ami egyik szerettem kedvence, mint a fuldokló azután a bizonyos szalmaszál után. Itt mindig mindent szétkapnak, ami még viszonylag megfizethető áron van...
A végén még egyszer körbeszaladok a boltban. Megnézem mennyibe kerül itt a sűrített tej, a házi fagylatok fontos alapanyaga, mert a múltkor a kisboltban 3 euróért jutottam hozzá. Kiderül, hogy itt ugyanaz a termék 2,19 euró. Csak kicsit bosszankodom, mert ha körülnézek, látom, hogy sokan akár percekig is morfondíroznak, lamentálnak egy-egy polc előtt, hogy leemeljék-e róla a kiszemelt terméket vagy sem.
Hát így van ez mostanság. Bizony meg kell gondolni, mit teszünk a bevásárlókosárba, ha nem akarunk sokkot kapni fizetéskor. Mert van aminek az ára a többszörösére emelkedett az elmúlt hónapokban.
Jómagam végül 35,72 eurót fizettem úgy, hogy két terméket – a csirkemellet és két nápolyit – a kedvezményes klubkártyás áron vettem és még az 1,35 euró betétdíjat is lefogták. Mivel jó néhány árucikk régi árára még emlékszem, nem volt nehéz kiszámolni, hogy ekkora tétel mellett körülbelül 5-6 euróval lett drágább a bevásárlás, mint tavaly. Ha pedig kisboltban vásároltam volna, akkor még ennél is jóval több.
A szupermarketből kifele menet egy idősödő hölgy megjegyzi, már nem lehet lépést tartani az árakkal. Én meg megtoldom azzal, hogy pedig a java, a feketeleves még csak januártól jön, amikor dobunk egy hátast a fűtésszámlától.
