2022. július 18., 08:59

Csak a hősöknek és a mártíroknak van igazuk - Megemlékezés a ligetfalui vérengzés áldozatairól - KÉPRIPORT

Ma már a közvetlen és a közvetett tanúk vallomásából pontosan tudni, hogy 1945. július 17-én kezdődött el a 90 magyar levente, a németországi kényszermunkára kiparancsolt 14-17 éves fiúk tömeges kivégzése Ligetfalun. Igaz, 6 fiút már korábban, a táborba érkezésük után tarkón lőttek, csupán azért, mert nem ürítették ki a zsebeiket a megadott parancs szerint, és a személyes motozáskor amerikai Camel-cigarettát találtak náluk.

Ligetfalui megemlékezés
A 6-os bunkernél gyülekeztek a megemlékezés résztvevői
Fotó: A szerző felvétele

A kivégzések gyorsított tempóban zajlottak, aminek két oka is volt. Egyrészt, annyian tartózkodtak már a ligetfalui haláltáborban, hogy gond volt a foglyok élelmezése és egészségügyi ellátása: már 1945 júniusában 92 fogvatartott elhunyt kiütéses tífuszjárványban. A másik ok pedig az volt, hogy a katonai titkosszolgálat nem végezte megfelelően a foglyok „eltüntetésére” kiadott parancsot, túl kevés embert végeztek ki addig a táborban. Közeledett a párizsi béketárgyalások ideje: 1945 szeptembere, és Edvard Beneš tudta, hogy az addig likvidálásra szánt személyek kivégzését a hadsereg sem lesz képes végrehajtani…

Ligetfalui megemlékezés
Idén kétéves kihagyás után július 17-én megtartotta az első kivégzett leventecsoport emlékére szervezett megemlékezését a Petržalka-Engerau-Ligetfalu Polgári Társulás Ligetfaluban, a kegyetlenül lemészárolt ártatlan civil áldozatok emlékére emelt emlékműnél. A megemlékezésre Érsekújvártól Rétén, Dunaszerdahelyen és Győrön át Bécsig érkeztek megemlékezők. Ki-ki saját családja hallottjaira emlékezve hajtott fejet a ligetfalui áldozatok emléktáblája előtt
Fotó:  A szerző felvétele
Ligetfalui megemlékezés
Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Oktatási, Sport, Kulturális és Turisztikai Bizottságának elnöke is részt vett a ligetfalui megemlékezésen, aki rövid beszédében arra hívta fel a figyelmet, a megemlékezés emléktáblájával figyelmeztetnünk kell a világot, hogy ehhez hasonló tragédia soha többé ne történhessen meg. „Olcsón egyikünk sem lehet nagy emberré. Ahogyan Kossuth-díjas kortárs költőnk, Nagy Gáspár írja: cáfolhatatlanul csak a hősöknek és mártíroknak van igazuk”
Fotó:  A szerző felvétele
Ligetfalui megemlékezés
A Győrből érkezett küldöttség. A győri nemzetőrök összefogva Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő-testületével felújíttatták az emléktábla betűvéseteit, valamint átfestették az emlékkő keresztjét. Ennek költségét is közösen fedezték. Az ismeretlen áldozatok hozzátartozói nevében is köszönet illeti az anyagi segítséget
Fotó:  A szerző felvétele
Ligetfalui megemlékezés
A felújítást kezdeményező Czapáry-Martincsevics András, a Magyar Nemzetőrség „Török István” Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének elnök-parancsnoka is elhelyezte a kegyelet koszorúját az áldozatok emlékművénél
Fotó:  A szerző felvétele
Ligetfalui megemlékezés
Az Érsekújvárról érkezett Plichta Péter Dunajszky Gézával együtt koszorúzta meg az emlékművet
Fotó:  A szerző felvétele

A ligetfalui megemlékezés az ártatlanul lemészárolt áldozatok emléke előtti tisztelgésen túl – amint azt Rózsavölgyi László beszédében is kiemelte – azt az üzenetet is hordozza, hogy szembe kell néznünk a múltunkkal, mert ha ezt nem tesszük meg, eltűnünk a történelemben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.