2022. július 21., 15:29

Érzékenyítés a Vadas fürdőben

Első alkalommal szervezett Érzékenyítő napot a Szövetség a Közös Célokért. A Vadas termálfürdő területe ideális helyszínnek bizonyult, mert a fürdőzők nem siettek, meg-megálltak beszélgetni a csoporttal, sokan a szervezők által hozott eszközöket is kipróbálták, beleélve magukat a megváltozott képességű emberek életébe.

 

erzekenyito-1.jpg
Fotó: Bokor Klára

Ki lehet próbálni szimulációs szemüveggel, illetve kerekesszékkel az íjászatot, célba dobást, az akadálypályát korlátozott látással, tapintás útján felismerni és összerakni az eszközöket, sorolja Hideghéthy Andrea, a társulás ügyvezető igazgatója. 

 Nincs még nagy tapasztalatunk, de kikértük szakmai szervezetek tanácsát, hogyan érdemes az érzékenyítést elkezdeni. Trénerként is részt veszek egy mozgáskorlátozott fiatalokat mentoráló programban, amely során a meglévő képességeiket fejlesztjük tovább, hogy a nyilvánosság előtt tudjanak beszélni élettapasztalataikról, és meg tudják mutatni, hogyan lehet mozgáskorlátozottan teljes életet élni. Velünk van két ilyen fiatal is, Nagy Gábor Ekelről és Izsóf Gábor Dunasápújfaluról, akik ebben a programban részt vettek"

– mondja el a szervező. 

Magyarországról Kiss Péter Pál paralimpiai bajnok kajakos és Juhász Tamás paralimpiai 6. helyezett kenus voltak a nap vendégei, akiknek példájából az egészségesek is erőt meríthetnek.

Péter egy vírusfertőzés következtében bénult le nyolcéves korában.

"Mozgékony gyerek voltam, nagyon megviselt a hirtelen változás, de a rehabilitáció során olyan iskolába jártam, ahol sorstársakkal találkoztam, ők segítettek elviselni a helyzetemet. Úszni kezdtem, szépen fejlődtem, és rövidesen 100 méteren országos bajnok lettem. Ezután találkoztam Pruzsina István edzővel, aki 2019-ben a kajakozás felé terelt. Onnantól töretlen a siker. A tokiói paralimpián bajnok lettem, s legalább még két olimpiára el szeretnék eljutni. Addig azonban vár az érettségi, és az egyetemi felvételi, most úgy gondolom, sportpszichológiát szeretnék tanulni" – meséli nem mindennapi történetét. 

érzékenyítő 2
Fotó:  Bokor Klára
Tamás 28 évesen motorbalesetben bénult le. Ő vívással kezdte a sportolást, de Pruzsina István edzővel ő is a kajak és kenu felé fordult, s jól tette, mert kenuban 6. lett a tokiói paralimpián.

 – Nem foglalkoztam vele, milyen helyzetbe kerültem, már a kórházi ágyon is a megoldásokat kerestem. Úgy érzem, teljes életet élek  – mondja. Sugárzik belőle az életkedv.

Mivel szlovák ajkú érdeklődők is megállnak a csoport körül, Izsóf Gábor fordít. Ő 15 évesen kapott rákot, aminek következtében elveszítette a jobb lábát. Protézisét kitűnően tudja használni, de a mankóval való közlekedésben is profi. Ő is sportol, próbálja sorstársait motiválni. Vele van fiatal felesége Marika, akivel egy cserkésztáborban ismerkedett meg.

Farkas Iván megyei képviselő
Farkas Iván megyei képviselő szerint integrálni kell a közösségbe minden megváltozott képességű embert, hogy megvalósíthassák álmaika
Fotó:  Bokor Klára

A rendezvényt Nyitra megye támogatta. Farkas Iván megyei képviselő szerint integrálni kell a közösségbe minden megváltozott képességű embert, hogy megvalósíthassák álmaikat. Ehhez a megye pénzeszközöket tud biztosítani. A jelenlévők ki is próbálták, milyen lenne az élet gyenge látással vagy kerekes-székben.

A táncot se kell nélkülözniük a mozgásukban korlátozottaknak, példa erre a rendezvényen szintén bemutatkozó budapesti Roll Dance kerekesszékes táncegyüttes, ahol a párok egyike kerekes-székes. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.