A tambura hangja egyszerre játékos és melankolikus, képes mulatságba hívni, de a szív legmélyebb húrjait is megpendíteni.
A tűz miatt jelenleg nem lehet felmenni a Vezúvra.
Évente mintegy hatmillióan látogatják meg az 1889-es párizsi világkiállításra elkészült, több mint 130 éves tornyot.
A lengyel férfit szexuális erőszak, illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt körözték.
A szlovák államfő szerint az alaszkai találkozót intenzív tárgyalásoknak kell követniük Ukrajna és Oroszország között, az Egyesült Államok és az Európai Unió részvételével.
A halál pontos okát és a tragédia következményeit a rendőrség még vizsgálja.
A vesztes csata után véget értek a nyugati kalandozások.
Augusztus második szombat-vasárnapját az olasz autósztrádákat felügyelő vállalatok fekete színnel jelölték meg a rendkívüli forgalom miatt.
A hadijelentés szerint a különleges hadművelet övezetében több mint 1370 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A 200 tagú parlamenti alsóházban hat párt, mozgalom és koalíció szerezne mandátumot.
A Ta3 Politikában című vitaműsorának a vendégei Kamil Šaško (Hlas) és Tomáš Szalay (SaS) voltak.
A négyszeres Grammy-díjas, 34 éves művész már korábban is kerettag volt.
Mentősök vonultak utcára Kárpátalján, miután ukrán katonák rabolták el kollégájukat.
A petícióval a Szövetség a Közös Célokért elnöke arra szeretne lehetőséget kínálni, hogy a felvidéki magyar közösség tagjai nevüket is adva az ügyhöz, határozott véleményt nyilváníthassanak.
A cseh külügyminiszter elmondta, Ukrajnának továbbra is szabad országnak kell maradnia.
Ha ez nem is csoda, de azzal határos.