A megye további két hidat javít ki a déli régiókban, a Feketevíznél.
Ősszel ugyanaz várható Szlovákiában, mint ami most Szerbiában zajlik – húzta alá Robert Fico.
A Csemadoknak erőteljesebben részt kellene vennie a közéletben, nem politikai értelemben, hanem társadalmi ügyek mentén.
Figyelemreméltó, hogy Putyin a tapasztalt diplomaták mellett két prominens gazdasági tanácsadót is visz magával.
Augusztus 8-án és 9-én ismét élettel telt meg a kamocsai Oázis kemping, ahol huszonharmadik alkalommal rendezték meg a nemzetközi főzőfesztivált
Június hónapban 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb a pénzromlás.
Akár 37 Celsius-fok is lehet.
Szentlőrinc falu a középkorban Pozsony egyik szatellit településének számított. A falu első plébániatemplomának maradványaira egy véletlennek köszönhetően bukkantak.
A tüntetők csütörtök este az SNS pártirodájába is betörtek, az ablakokat betörték, a bútorokat kidobálták.
Fokozott tűzveszély idején mindenki köteles betartani a tűzvédelmi előírásokat.
Kilencedik alkalommal szervez szombaton a gömöri középkori templomokat és azok értékes freskóit bemutató körutat a Gótikus Út egyesület.
Nézzen bele a 39. Galántai Vásár forgatagába! Ott jártunk fényképezőgépünkkel.
Anton Bendarzsevszkij külpolitikai elemző szerint Oroszország kényszerből ül le Trumppal, a valódi kompromisszum esélye minimális.
Miután a két elnök rövid üdvözletet mond el, az eszmecsere négyszemközt, tolmácsok részvételével kezdődik.