Tömegsír Pozsony központjában
Szentlőrinc falu a középkorban Pozsony egyik szatellit településének számított. A falu első plébániatemplomának maradványaira egy véletlennek köszönhetően 1994-ben bukkantak, amikor a Manderla-ház közelében egy új távvezeték lefektetése miatt elkezdődtek a földmunkák, és emberi csontokat találtak. A munkát azonnal leállították, és a kiérkező régészek csakhamar felfedezték, hogy a Régi Vásárcsarnok közelében, a megbontott területen rengeteg emberi maradvány van. Elkezdődtek a régészeti kutatások, amelyek egy templom négy építészeti periódusát különböztették meg, és a környező területeken mintegy kétszáz középkori sírt is feltártak.
Az 1994 és 1996 között végzett régészeti kutatások kimutatták, hogy a Szent Jakab-kápolna helyén több épület is állt: egy preromán kör alakú épület, egy román stílusú csontkamra és egy gótikus csontkamra, amelyet később átépítettek. Az első épület keletkezése úgy 1100 tájára tehető, kváderkövekből épült kör alakú plébániatemplom volt, félkör alakú szentéllyel. A 13. században a körtemplomtól nem messze aztán felépült egy nagyobb méretű háromhajós új plébániatemplom, amelyet Szent Lőrinc-templomnak neveztek el, a körtemplomból pedig temetőkápolna lett. Egy pincét is ástak alá, amelyben csontkamrát alakítottak ki.
A csontkamra olyan épület, amelyet elhagyott sírokból vagy temetőkből származó csontok tárolására használtak. A középkorban szokás volt, hogy az „idősebb halottak” helyet adtak a „fiatalabb halottaknak”, de a földi maradványoknak a templom szent földjén kellett maradniuk. Az egyik leghíresebb európai csontkamra a csehországi Kutná Horában található.
A Szent Jakab-kápolna az 1400-as évekig állt, amíg a föld feletti részét le nem bontották, és az eredeti alaprajzzal teljesen szakító gótikus építményt emeltek helyette. Ez a kisebb, minden oldalról támpillérekkel erősített kápolna egy téglalap alaprajzú hajóból, sokszögű szentélyből állt, és gótikus boltozat fedte. 1422-ből maradt fenn az első olyan írásos dokumentum, amely a Szent Lőrinc-temető Szent Jakab-kápolnájának Rozsnyóról származó vértanú-gondnokát említi. A legutolsó dokumentálható építészeti beavatkozásra az újkorban került sor, amikor is megerősítették az omladozó falakat, és a templomhajó új boltozatot kapott.
A régészeti kutatások során feltárták a csontkamra északi és nyugati alapjait, az északi oldalon pedig a presbitérium mintegy felét. Jelenleg a feltárt kápolna maradványai a Régi Vásárcsarnok épülete előtti téren egy üvegfém szerkezetű födémbe kukucskálva tekinthetők meg. Gyakorlatilag a hajó teljes alaprajza látható, az északi és a nyugati oldalról, valamint kívülről is az első gótikus fázisból származó díszes lábazati párkányzattal és tartópillérekkel.
A kápolna mindössze 100 évig működött, mivel a török fenyegetés miatt 1529 tavaszán lebontották a mellette lévő Szent Lőrinc-templommal együtt, hogy az oszmán csapatok ne tudják őket támaszpontként használni Pozsony megtámadása vagy ostroma során. Mindkét épület ugyanis a városfalakon kívül állt. A kápolna föld alatti része azonban továbbra is betöltötte rendeltetését, és csak a temető 1774-es megszűnésével pusztult el. A temetkezések a mai Szlovák Nemzeti Felkelés tere alatti temetőben egészen addig zajlottak, amíg Mária Terézia higiéniai okokból be nem tiltotta a városközpontokban való temetkezést. A régészeknek azt a feltételezését, miszerint a Jakab-kápolna alatti csontkamra a nagy pestisjárvány áldozatainak maradványait rejti, nem tudták megerősíteni.
1935-ben ezen a helyen nyilvános illemhelyeket létesítettek. Amikor később lebontották, észrevették, hogy néhány fal nem illeszkedik a környező talajjal, amelyből emberi csontok állnak ki. Elég bizarr látvány lehetett, de semmiképpen nem meglepő, hiszen itt a temetkezés fokozatosan hat szinten történt, azaz hat, fokozatosan emelkedő rétegben. Ezért volt a román stílusú épületek eredeti padlója olyan mélyen a föld alatt, s ezért lehetett, hogy 1100-ban az akkori temető szintje négy méterrel a mai szint alatt volt.
A pozsonyi Városi Műemlékvédelmi Hivatal kutatói olyan érdekességre is rábukkantak, hogy a harmadik szinten az odatemetettek mintegy 43 százalékát gyerekek tették ki.
Ezek az ismeretek egyértelműen bizonyítják a városfalakon túli Szentlőrinc település rendkívüli jelentőségét. A falu gazdasági virágzását a Szent Lőrinc-templom mérete és a különálló Szent Jakab-kápolna megléte is bizonyítja. A román stílusú csontkamra gótikussá alakítása a helyi lakosság törekvését mutatja környezetének javítására. A település jelentőségét támasztják alá a pozsonyi földkönyv 1439 és 1517 közötti adatai is, amelyek alapján a Szent Lőrinc-templom rendelkezett a város összes egyházi intézménye közül a legmagasabb adóbevétellel. Évente akár 7000 dénárt is beszedett, valamint jelentős természetbeni juttatásokat, baromfi, bor és viasz formájában. A várfalak alatt élő közösség nyilvánvalóan virágzott, különben nem engedhette volna meg magának egy háromhajós, háromtornyú és tízoltáros templom felépítését. Akkori mércével mérve ez ugyanis hatalmasnak számított. A tizennyolc méter magas, negyvenöt méter hosszú Szent Lőrinc-templom méretében vetekedett volna a Szent Márton-székesegyházzal. A könyörtelen középkor azonban nem sokáig kedvezett Szentlőrinc településnek. Túlságosan megnőtt, és a városfalakhoz tapadt, temploma magasan azok fölé tornyosult, és ez lett a veszte.
A régészeti kutatások további érdekességeket is feltártak, például, hogy a lakosság legfeljebb 35 évig élt akkoriban és a középkori férfiak alacsonyabbak voltak a maiaknál. Még a 170 centimétert sem érték el, a nők pedig körülbelül 155 centiméter magasak voltak csupán.
A Régi Vásárcsarnok előtti tér alatt található osszárium nem az egyetlen a városban. Hasonlókat találtak az ortodox Szent Miklós-templom alatt, a vársziklán és a vár parkjában, a Nagymorva Birodalom idejéből származó bazilika romjai közelében is. A Szent Jakab-kápolna azonban kétségkívül a legnagyobb közülük, és szó szerint tele van csontokkal. Kár, hogy a város mindeddig nem talált alkalmasabb módot ennek az igazán érdekes leletnek a bemutatására, mint az a nem túl szép üvegház a tér keleti sarkában. Egyetlen reménysugár azért van, hogy a jövőben ez megváltozhat. Ivo Štassel, a Szent Jakab-kápolna és az osszárium felett védnökséget vállaló Városi Műemlékvédelmi Hivatal igazgatója szerint az üveg építményt eltüntetik, és egy lapos tetős megoldást alkalmaznak helyette tetőablakokkal, hogy az emberek beláthassanak. S hogy a lejárat ne legyen nyaktörő, egy kör alakú épületet alakítanak ki, ahol lépcsőn, a mozgáskorlátozottak és az idősek pedig lifttel juthatnak le a csontkamra szintjére.
Addig azonban marad az üvegház és a négyzet alakú területen lévő sötét csempecsíkok, amelyek meghatározzák a templom eredeti alaprajzát, ám ezt csak kevesen veszik észre. Jelenleg a Szent Jakab-kápolna területe évente csak egyszer nyílik meg a nagyközönség előtt. A kíváncsi turistaszemek első ránézésre nem sok érdekeset látnak, csak néhány ősi falat és egy régen eltűnt épület szinte láthatatlan alaprajzát. De alattuk több évszázados titok rejlik…
Megjelent a Magyar7 2025/31. számában.
