Öt olyan orvos is kitüntetésben részesült, akik a koronavírus-járvány alatt példásan helytálltak az oltóközpontokban és a rendelőkben.
A jelöltlista-állításhoz a Magyar Fórum adja a jogi keretet.
A győztesnek mindent szabad...?!
Simon Zsolt személyes érdekei, illetve az, hogy képtelen kompromisszumokat hozni és egységesen képviselni a magyarok érdekeit, 2009-ben az egységes magyar párt szétveréséhez vezetettek.
Csütörtöktől húsvéti szünet van az iskolákban.
Nagy József volt környezetvédelmi miniszter nem támogatja a Dunamente Nemzeti Park létrehozását.
Április 20-22-e között a Selye Egyetemen több mint 600 pályamunka kerül bemutatásra és elbírálásra a közgazdaságtan területéről.
A Magyar Fórum visszatáncolásának lehetséges okairól és várható következményeiről kérdeztük Berényi Józsefet.
Heger szerint a jelenlegi kormánynak olyan eredményei vannak, amilyeneket más kormányoknak hosszú évek alatt sem sikerült elérniük.
Egy lengyel gyártmányú, Warmate típusú, több mint két kilogramm súlyú drón zuhant le.
Macron a riporterekkel folytatott beszélgetésében kitért arra is, hogy szerinte Kínának nem érdeke Oroszország fegyverrel történő ellátása, ugyanis Párizs szerint ezzel bűnrészessé válna a nemzetközi jog megsértésében.
A finn külügyminiszter megköszönte a NATO-csatlakozás magyar ratifikációját, illetve biztosított afelől, hogy Helsinki az európai fórumokon komolyan fog foglalkozni az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogainak helyzetével - közölte Szijjártó Péter.
Japánban csaknem másfélmillióan élnek magányosan, a külvilágtól elzárva; a japánul hikikomorinak nevezett emberek körülbelül 20 százaléka a koronavírus-járvány után zárkózott be.
A romák nemzetközi napját 1990 óta a romák első nemzetközi találkozójának emlékére tartják.