Közösen indul a parlamenti választáson a Magyar Fórum és az ODS
Közösen indul a választáson a parlamenten kívüli Magyar Fórum és az Občiansko demokratická strana (ODS). A közös lista állítását csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette a két párt elnöke, Simon Zsolt és Pavel Macko.

A jelöltlista-állításhoz a Magyar Fórum adja a jogi keretet. A két pártelnök hozzátette, másokkal is tárgyalnak, de konkrétumokat erről nem közöltek.
Ez az az út, amin közösen szeretnénk elindulni” – jelentette ki Simon, hangsúlyozva, hogy két stabil, EU- és NATO-elkötelezett pártról van szó, amelyek tiszteletben tartják a polgári és az emberi jogokat, a jogállamiságot, és a piacgazdaságot támogatják.
Macko szavai szerint azoknak a szavazóknak kívánnak alternatívát nyújtani, akik kiábrándultak az elmúlt évek kormányzási módszerei és az országban uralkodó állapotok miatt. Hangsúlyozta, nagy kihívások várnak az országra.
– tette hozzá.