Norvégia: A parlamenti választásokon a kormányzó Munkáspárt nyert, de megerősödött a jobboldal
A hétfői norvég parlamenti választásokon a kormányzó Munkáspárt (Ap) nyert, amelynek elnöke Jonas Gahr Støre miniszterelnök.

Ez pirruszi győzelem, ugyanis a jobboldali Haladás Párt jelentősen megnövelte mandátumainak a számát
Støre 2021 óta van hatalmon, és a várakozásoknak megfelelően továbbra is a szociáldemokraták kisebbségi kormányát fogja vezetni, amely 28,2 százalékos szavazati arányt ért el. Az Ap párt négy kisebb baloldali szervezet támogatását élvezi, amelyek jelezték a további együttműködés iránti szándékukat.
Az öt párt a 169 tagú parlamentben (Storting) szűk többséggel, 87 képviselővel rendelkezik, ami csökkenést jelent a korábbi 100 mandátumhoz képest. A fennmaradó 82 helyet a jobboldali blokk tölti be.
A jelenlegi választásokon a fő ellenzéki párt a bevándorlás ellenes Haladás Párt (FrP) lett, amely a 2021-es választásokhoz képest megduplázta eredményét, és 23,9 százalékot ért el. Ezzel megelőzte Erna Solberg volt miniszterelnök Konzervatív Pártját (H), amely 14,6 százalékkal a legrosszabb eredményét érte el az utóbbi 20 év alatt.
A törvényhozó testület új összetételéről körülbelül négy millió választó döntött. A választási bizottság szerint a részvétel 78,8 százalékos volt.
A választások fő témája a megnövekedett megélhetési költségek, az adók és a közszolgáltatások minősége volt, de szerepet játszott az is, hogy az ukrajnai és a gázai háborúk, valamint Donald Trump visszatérése az Egyesült Államok elnöki posztjára instabilitást okozott a nemzetközi politikában.
Az elemzők szerint Støre miniszterelnök és volt külügyminiszter megfontolt hozzáállása ezekhez a kérdésekhez segíthette pártját a választásokon.