Csütörtökön ülésezett a Szövetség Híd platformjának legfelsőbb döntéshozó szerve.
Az elszállításhoz le kellett zárni néhány környékbeli utcát is.
Fagyra kell számítani pénteken (május 12.) hajnali 1 és 7 óra között Észak- és Kelet-Szlovákia egyes területein.
Miközben a színes „egyenruhák“ segítik a páciensek tájékozódását, a dolgozók is örülhetnek.
Az ukrán erők az elmúlt napban megsemmisítettek egyebek mellett négy harckocsit és 14 tüzérségi rendszert.
Fehéroroszországban súlyos megtorlás fenyegeti Oroszország ukrajnai háborújának ellenzőit - derül ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentéséből.
A Lévai járásban összesen tizenhat magyar tanítási nyelvű alapiskola működik.
Ezen a héten is nagyító alá vettük a közélet legfontosabb eseményeit.
A második rigómezei csatában a magyar nemesség színe-virága veszett oda. Bebizonyosodott, a Magyar Királyság egyedül képtelen lesz megállítani a törököt.
Az eszköz a városháza előtt kapott helyet.
A válaszadók 44 százaléka úgy ítélte meg: Lengyelország tagsága az EU-ban nem korlátozza túlságosan az állam szuverenitását.
A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer.
Az előző vezetés részéről nagyon súlyos mulasztásokra bukkant a gazdasági minisztérium a dubaji világkiállításon való szlovák részvétel kapcsán – jelentette ki Karel Hirman megbízott gazdasági miniszter.
Beszélgetés a magyar kormány népszerűségének okairól, az ellenzék kudarcáról, háborúról, békéről és arról, miért nem lehet a "ha" politikai kategória.