Az élelmiszerárak Európában évek óta jelentős eltéréseket mutatnak, és ez a különbség jól érzékelhető, ha a kontinens különböző régióit vizsgáljuk.
A község polgármestere, Agócs Kőrösi Ildikó elmondta, hogy a néni visszahúzódó életet élt, és ritkán hagyta el otthonát.
Néhány héten belül a feléhez érkezik a 2023 őszén kezdődött ciklus, de korántsem biztos, hogy a következő választásokra a „rendes” időben, 2027 szeptemberében kerül sor.
Fico a szerdai szenicei kihelyezett kormányülés után kijelentette, a végéhez közeledik a jövő évi konszolidációról szóló koalíciós egyeztetés.
Új értelmet nyerhet a városi rendőrség fogalma Ipolyságon.
A Magyar Szövetség Vágsellyei járási elnöksége nyárvégi konferenciáján a megyei beruházások és a helyi fejlesztések kapták a főszerepet. Olvassa el, milyen új projekteket terveznek a régióban.
Az EU ukrajnai nagykövete, Katarina Mathernová arról számolt be, hogy a képviselet épületét súlyosan megrongálta a robbanás lökéshulláma, de az alkalmazottak nem sérültek meg.
Zsúfolásig megtelt augusztus 20-án a Szent Márton-székesegyház Pozsonyban, ahol az államalapítás és Szent István király ünnepe tiszteletére magyar nyelvű szentmisét tartottak.
Az embereknek tovább tart összespórolni egy nyaralásra.
Az alapkőletételen Ladislav Kamenický pénzügyminiszter és Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter is jelen volt.
Az érsekkétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda szervezésében 2025 augusztusában immár ötödik alkalommal valósult meg a Kézműves Tábor.
Viola Miklós szerint egy demokratikus társadalomban természetes a vita, de nem a tudomány és a politikum között.
A szükséges öt százalékos bejutási küszöböt nem érné el a Demokrati (4,8 %), a Magyar Szövetség (4,6%), és az SNS (4%) sem.
Denisa Saková gazdasági miniszter elmondta, teljes mértékben helyreállt a szállítás.
Tovább folynak a fejlesztések a Lévai járásban fekvő Érsekkétyen.
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.