Egy nepáli férfi és egy norvég nő rekordnak számító 92 nap alatt mászta meg mind a tizennégy 8000 méternél magasabb hegyet.
Ez az orosz holdkutatási program első küldetése.
Rekordmagasságba, 49 ezer fölé ugrott tavaly az öngyilkosságban elhunytak száma az Egyesült Államokban, ami 2,6 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.
A TASR hírügynökség beszámolója szerint újra őrizetbe vették Tibor Gašpart, a szlovák rendőrség korábbi rendőrfőkapitányát.
Joe Biden amerikai elnök pótlólagos, 13 milliárd dolláros keretet kért a Kongresszustól Ukrajna folytatódó katonai támogatásához.
A szavazó egy párt listáját teheti a borítékba, azon maximum négy jelölt sorszámát karikázhatja be, de egyáltalán nem kell karikáznia a jelöltek sorszámát, a pártra adott szavazata úgy is érvényes.
2022-ben 162 232 páciens kezeltette magát gyógyfürdőben, a számuk csaknem 40 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. A látogatottsági arány azonban még mindig nem érte el a COVID-19-járvány előtti szintet.
Néhány nappal ezelőtt hatéves kisfiával együtt eltűnt Galántáról a 34 éves Alena Bondorová.
A szőgyéniek ciglédi zarándokútja a Hajnalvándor koncertjén ér véget a kürti templomban.
A legmagasabb halálozási arányt Latin-Amerikában és a karibi térségben jegyezték fel.
A párt szerint a bankoknak vissza kell adniuk a plusz nyereségüket az ügyfeleiknek.
A kormány 2020. március 12-én hirdette ki a rendkívüli helyzetet.
Az épületegyüttesben röntgen, CT-berendezés, 3 ultrahang-készülék és mammológiai szaktanácsadó is helyet kapott.
Három megye, különböző alaphelyzet, növekvő problémák.