Decemberben minden nyugdíjas 300 eurót kap
Sikerült forrásokat találni, így megnövelik a nyugdíjasoknak szánt juttatásokat. Ezt sajtótájékoztató keretein belül jelentette be a Hlas-SD párt elnöke, Peter Pellegrini házelnök és Erik Tomáš munka-, család- és szociálisügyi miniszter.

A korábbi 150 eurós összeget 300 euróra növelhetik, amelyhez a nyugdíjasok decemberben juthatnak hozzá. Novemberben 50 és 300 euró közötti összeget fizetnek ki, mint 13. havi nyugdíjat. Decemberben a szépkorúak garantáltan 300 euróhoz juthatnak hozzá, így összesen 350 és 600 euró közötti összeget tehetnek zsebre a nyugdíjasok.
– jegyezte meg Tomáš.
A juttatások növelése újabb 220 millió eurót vesz igénye, a végösszeg így elérheti a 440 millió eurót.
Emlékeztetett, hogy a magas infláció miatt pártja többször segített a nyugdíjasoknak. „Csakis a korábbi kormányoknak köszönhető automatikus emelés miatt nőttek a nyugdíjak idén január 1-jétől 11,8%-kal. Csakis a Hlas által kidolgozott törvénynek köszönhetően volt idén július 1-jén további 10,6%-os nyugdíjemelés, csakis a Hlas által kidolgozott törvénynek köszönhetően lettek három év után feloldva a befagyasztott minimálnyugdíjak, amiket még Igor Matovič kormánya fagyasztott be” – tette hozzá Tomáš.