2023. november 21., 10:43

Egy tőről fakadunk: rózsatövekkel fejezik ki a Kárpát-medencei összetartozást

Az „Egy tőről fakadunk" kezdeményezés célja, hogy a lehető legtöbb magyarlakta településre eljusson legalább egy rózsatő.

rózsa
Fotó: „Egy tőről fakadunk" kezdeményezés

Az erdélyi Ditró és Orotva képviselői kapták meg az első rózsatöveket vasárnap a tizenkét magánszemély és civil szervezet kezdeményezésével indult a rózsaüzenetben, vagyis az „Egy tőről fakadunk” akcióban.

Az első rózsatöveket Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Magyar Anna, a Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár Bizottságának elnöke, illetve az ötletgazdák, Mátyássy Andrea és Örmény Georgina Viktória adták át a települések képviselőinek - írja a Délmagyar megyei portál. 
rózsa
Az ötletgazdák
Fotó:  „Egy tőről fakadunk" kezdeményezés

A kezdeményezők szerint a rózsaültetési kampány célja, hogy minden magyarlakta településen legyen egy-egy rózsatő, ami összekötő jelképpé válhat. Minden falu, város, közösség szerte a világban, ha igényli, kap egy rózsatövet, amelyet a legkedvesebb magyar királylányról, a világszerte tisztelt Erzsébetről neveztek el. A legenda szerint Erzsébet a tiltás ellenére adakozott a szegényeknek. Amikor felelősségre vonták, azt mondta, rózsákat rejteget a kötényében és valóban, a kenyér rózsává változott.

A rózsatöveket zarándokpontoknak szánják, küldetésük, hogy a magyar történeteket megörökítve, példákat mutassanak első körben a teljes Kárpát-medencében, majd az egész világon. A szervezők először ezer tő vörös szőregi rózsát küldenek szét a cél érdekében, amely mellé kis táblán kell jeleznie az ültetőknek, hogy mi a rózsa története, ki vagy milyen esemény miatt ültették pont arra a helyre. Ezek a helyszínek később egy térképre kerülnek fel és egy applikációval turisztikai útvonallá is válhatnak a világba.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.