Hamász: közel a tűzszüneti megállapodás
Közel a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a Hamász politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének a Reuters hírügynökséghez kedden eljuttatott nyilatkozata szerint.
A Hamász egy másik tisztségviselője, Isszat er-Resík az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak azt mondta, a tárgyalások elsősorban a tűzszünet hosszúságáról, a Gázai övezetbe szállítandó segélyekről és az izraeli túszok, valamint az izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok elengedéséről szólnak.
Mindeközben hétfőn Katarban találkozott Haníje és Mirjana Spoljaric, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke. Az ICRC közleménye szerint a felek a gázai humanitárius válságról egyeztettek, továbbá a szervezet közvetítőként ajánlkozott a túszok elengedésével kapcsolatos megbeszélésekhez is.
Jon Finer, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója mindazonáltal arra figyelmeztetett, "semmiben nincs megegyezés, amíg mindenben nem születik megegyezés".
Kedden a WAFA palesztin hírügynökség azt közölte, legalább 17 halálos áldozata van az övezet középső részén lévő Nuszejrát menekülttábort ért izraeli légicsapásoknak.