Nyugalomban, incidensek nélkül telt a hagyományos megemlékezés.
A magyar köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapnak adott interjút.
Fehér amurok, mint természetes víztisztítók.
Van kereslet az elektromos járművek iránt egész Európában, Szlovákiában is.
Az erdőtüzektől sújtott Görögországban őrizetbe vettek két embert gyújtogatás miatt.
A háborúban érintett ukrán családok háromszázötven gyermekét látja vendégül egy hétig a Rákóczi Szövetség.
Nem kell messze utazni azért, hogy értékeket lássunk, ha azok körülvesznek bennünket.
Jó nap volt ez a családoknak.
A közlekedési fennakadások mellett az áramszolgáltatásban is problémákat okozott a vihar kísérte zivatar.
Korrupcióval gyanúsítják.
Pórul járt az a 32 éves férfi, aki egy teherszállító kocsiból akart lopni.
Eleink talán azért adták ennek a dűlőnek a Nyúlhát nevet, mert pont annyira emelkedik ki a tájból, mint a száz méterre éppen elbaktató süldőnyúl háta a tarlóból...
Kidőlt fák nehezítik a közlekedést.
A szobrot teljes egészében Udvard volt polgármestere, jelenleg Nyitra megye elnöke Branislav Becík finanszírozta, és ő a szobor ötletgazdája is.
Budapest a sportszerető világ találkozási központja lett - állapította meg Orbán Viktor.
Ezúttal a Jeep Compass plug-in hibrid változatát kaptuk meg tesztelésre, mégpedig az egészen különleges Upland szereltségbe.