Negyedik éve ápolják az életfácskák hagyományát Királyrévben. Idén kettővel több baba kaphatott életfát, mint tavaly.
A vezetőség szerint a közmédia helyzetének javulásához nem új törvényt kell elfogadni, hanem a RTVS-ről szóló, meglévő törvényt kell módosítani.
A harmadik országokból érkezett csoportok elszállásolásáról és ellátásáról az önkormányzatok gondoskodtak.
Kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak.
Az egybegyűltek határozatban tudomásul vették Balog Zoltán püspök lemondását a zsinat lelkészi elnöki tisztségéről és elismerték az egyházért végzett szolgálatát.
A sikeres polgármester, a Magyar Szövetség EP-képviselőjelöltje az Adásidő podcastban Somogyi Szilárd vendége volt.
A galántai reneszánsz kastély egy, a határon átnyúló Interreg pályázatnak köszönhetően a közeljövőben teljesen megújul.
Ivanov miniszterhelyettesként a vagyonkezelésért, a csapatok elszállásolásáért, a lakhatásért és az egészségügyi ellátásért felelős.
A módosítás szerint az évi 5000 eurónál magasabb külföldi támogatásban részesülő szervezeteknek fel kellene tüntetniük, hogy külföldi támogatással működnek.
Nyílt levelükben az intézmény függetlenségének megőrzését kérik, és figyelmeztetnek, hogy a tervezet sértheti az uniós jogrendszert.
A nő egy betonpillérrel randevúzott és a járműve orrát sikerült alaposan megnyomorítania.
Az erdő- és mezőgazdák a törvénytervezet értelmében kedvező hitelt vehetnének fel az államtól.
A cél a turisták által látogatott helyszínek kitakarítása volt.
Feltételezése szerint 15 napon belül sor kerülhet az első olvasatú megvitatásra, és júniusban szavazhat a törvényről a parlament.
A balesetben egy személy könnyebb sérüléseket szenvedett.
Gyászoló családok: Idén politikamentesen és megosztottságtól mentesen kívánjuk tartani a megemlékezéseket