Százezrek vonultak csütörtökön az utcákra Franciaországban a szakszervezetek által szervezett sztrájk- és tiltakozónapon.
Ha most tartanák a parlamenti választást, a jelenlegi legerősebb kormánypárt a másodikként végezne a Focus közvélemény-kutató szerint.
Ébresztőóra helyett robbantásra kelhettek ma Kassa Tóhát lakótelepének lakói. Hajnal négy órakor felrobbantottak egy bankautomatát.
A város képviselő-testülete a nyár folyamán jóváhagyta a város és a Dostupný Nájom társaság közötti, új bérlakások építésére vonatkozó együttműködési megállapodás aláírását a következő három évre.
Óvodapedagógia és a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai oktatása címmel új tanulmányi program indult a Selye János Egyetemen
Egy 20 és egy 60 éves férfit öltek meg.
A területét és a települések számát figyelembe véve – a maga 1551 négyzetkilométerével – a Lévai járás számít a legnagyobbnak Nyitra megyében.
Csökkenő tendenciát mutat a balesetek száma.
A húsz legújabb, kiállításra elkészített alkotás is tönkrement a tűzben.
A Magyarország kormányának támogatásával megvalósuló bővítésre azért van szükség, mert szűkös lett az épület, több gyermek van, mint amennyien elférnek.
Legalább 297 ezer euró törvénytelen haszonra tettek szert.
Milyen járművek, utak, közösségi közlekedési eszközök vagy közlekedési szokások segítenek abban, hogy a jövőben a levegő tisztább, településeink csendesebbek és élhetőbbek legyenek?
A tech világ szíve szeptember 17-18-án a Meta Connect 2025 konferencián dobogott. A részvételhez már nem kellett útlevél és repülőjegy, aki akarta, élőben is követhette, hogy máshol: a Facebookon.