Meddig lehet még így kormányozni?
Csodás hangulatban ünnepelte a Megyer Táncegyüttes fennállásának 25., valamint a Kis Megyer és a Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes megalakulásának 15. évfordulóját Nagymegyeren.
"Testvéreim! Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves is türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik."
Szlovákia területén nagyon kevés vár maradt meg, amelyet nem romboltak le.
A Ma7 médiacsalád Konzervatív Esték című beszélgetéssorozatának első vendége Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő volt Komáromban.
Ezen a héten is nagyító alá vettük a közélet eseményeit.
A Nézőpont különkiadásának vendége Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt.
A Mikulást is lencsevégre kaptuk!
December 6. és 20. között juttatják el a külhoni intézményekbe az ajándékcsomagokat.
A cél bemutatni a felvidéki magyar borkultúrát, borászokat, segíteni fejlődésüket szakmailag és kereskedelmi-marketing szempontból egyaránt.
Adventkor ideje van reménynek, a szeretet kiárasztásának.
Ahogyan időnként a vár ködbe burkolózik, a váralapítás is egy monda ködébe vész.
Stábunk ellátogatott a csoport egyik próbájára, ahol a tagokat a bemutató részleteiről és a felkészülési időszakról faggattuk.
A Nézőpont stúdiójának vendége Öllös László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke volt.
Tisztelői, barátai és családtagjai köszöntötték fel a napokban a nyolcvanadik életévét betöltött Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművészt.