Szeptember második hetében, a kálváriabúcsú napján máig szép számban vesznek részt a hívők és a zarándokok az ünnepi keresztúton és a szentmisén.
Ha a diák helyben járt óvodába és általános iskolába, támogatást kap majd.
Ma délelőtt került sor annak a nagykapacitású kézfertőtlenítőnek az átadására, melyet ajándékként kapott az érsekújvári egyetemi kórház.
A községben több felújítás, építkezés zajlik, egy kivételével mind pályázatból valósulnak meg
A Szent Imre tiszteletére felszentelt párkányi templom ismételten megérett a szépítésre, úgy kívül, mint belül.
Tardoskedden két magyar óvoda működik. Igaz, konkurálnak egymásnak, de egy épületben vannak, egy udvaron osztoznak, a község rendezvényein is együtt jelennek meg.
Amíg sok helyütt gyermekhiánnyal küszködnek, Udvardon már kevés a férőhely az óvodákban.
Részben a teherforgalom előtt is megnyílik hétfőtől a komáromi és a párkányi határátkelő - tájékoztatott vasárnap reggel a rendőrség közösségi oldalán.
Most, a karantén időszakában igazán kiélhetik a természet iránti vonzalmukat.
Nyugaton bőséges volt a táplálék a karanténszállóban, míg keleten gyümölcsöt is csak sokadik kérésre kaptak.
Helyi értékek a régióban.
Ilyen kíváncsiskodó kérdés volt csatolva egy régi újvári fénykép alá valahol az interneten tíz évvel ezelőtt.
Különösen a járdák és a padok környékén jelentenek kockázatot a kiszáradt fák.
Itt még kiülnek vasárnaponként az asszonyok a kispadra, még gólyapár fészkel az oszlopon.
A határátlépést érintő korlátozások, melyeket a világjárvány miatt vezettek be, sok ember életét megnehezítik a határ menti régiókban.
A szellemi és tárgyi örökség megóvásán munkálkodnak.
A központban két szociális terepmunkás, egy városi alkalmazott is meghatározott időpontokban ellenőrzéseket is fognak végezni.
A feltételek adottak, csak a kiselsősöknek kell érkezniük.
Csíkosfejű nádi poszátára "vadásztak" a szakemberek.
Úttörő beruházásra készülnek Párkányban.
Fele-fele arányban éltek a szülők az online és hagyományos beíratás lehetőségével.
Jüvő héten fokozatosan elkezdődnek a műtétek.