Karanténban keleten
Mivel a kormányoknak nemigen van tapasztalatuk járványügyben, egészen idegtépő, morbid esetek is történnek világszerte. Nincs ez másképp nálunk, Szlovákiában sem. A Bécsben dolgozó Cilling Zoltán nyugat-szlovákiaiként hiába kért köbölkúti lakhelyéhez közeli állami karantént, Kassára vitték, kollégáját pedig Modrára. Naponta összehasonlították ételeiket a közösségi médiában.
Zoltán egy szlovák-osztrák fuvarozócégnél dolgozik Bécsben, kamionsofőrként. Elmondta, eleinte a karanténtörvény miatt nem mert hazatérni, nehogy elveszítse a munkáját, de öt hét után már nagyon vágyott a családja után. Bejelentkezett egy weboldalon a karanténba, mert úgy gondolta, ha tudják a pontos adatait, biztos egy lakhelyéhez közeli központban fogják őt elhelyezni.
Két hete, pénteken indult a határra, ahol rögtön közölték vele, Kassára kell mennie. Erre ő nem volt hajlandó, visszafordult, de a munkát már nem tudta felvenni, mivel a járművére mást osztottak be. Az autójában aludt és szombat hajnalban ismét próbálkozott a hazatéréssel.
Akkor se tudtak neki mást ajánlani, mint Kassát. Mivel autóját nem szerette volna a határátkelőn hagyni, meg fertőzöttekkel se szeretett volna egy kisbuszban utazni, ezért besorakozott a konvojba a rendőrautó mögé. Saját pénzükön tankolták meg az autóikat, még szerencse, hogy autópálya- jegyet nem kellett venniük.
Fél négy felé értek a kassai karanténközpontba, ahol aznap még vacsorát se kaptak, holott a szombat már beleszámítódott a karantén idejébe, és tudtak is az érkezésükről. A szobán ugyan egyedül volt, de a mellékhelyiségeken további két emberrel osztozott.
„Mivel a szobában se tévé, se rádió nem volt, csak internetelérhetőség, ezért egész nap a neten lógtam és telefonálgattam. És állandóan éhes voltam. Azt eszeltük ki, hogy kollégámmal, aki Modrán volt karanténban, hogy összehasonlítjuk az ételeinket. Már az első nap után láttuk, az ellátás nem egy kategória.”
„Akárhogy számolom, napi 8 eurónál többet érő élelmet nem kaptunk, pedig a számla, amit majd ki kell fizetnem, 13 euróval számol egy napra. Ha közelebb lettem volna az otthonomhoz, akkor legalább a feleségem tudott volna hozni csomagot. Sörről nem is álmodhattunk, pedig, nem alkoholelvonón voltunk. Fél liter flakonos vizet kaptunk naponta, nyugaton pedig több vizet és dzsúszokat is. Mikor reklamáltam, azt mondták, iható a csapvíz. Ha rajtuk múlott volna a nyolc nap alatt, amit a karanténban töltöttem kávét vagy teát se ihattam volna, de kamionosként volt nálam kis gázpalack és edények, így mind a hárman legalább a megszokott kávét naponta elkészíthettük” – kesergett Zoltán.
Hozzátette, a hatodik napon vettek mintát és csinálták meg a teszteket. Ők sok telefonálgatással már szombat délben kinyomozták, mindannyian negatívak, ennek ellenére is csak másnap délben engedték őket haza, mert állítólag ki kellett írniuk az elbocsátó protokollt.
