Idén is két első osztály nyílik az iskolában, többnyire pozsonyi kiselsőssel és Pozsonyból Rajkára kiköltözött szülők gyerekeivel.
Akik reggelente a régi szenci úton akarnak bejutni a fővárosba, biztos örülnek majd az új útnak. Már amikor befejeződik az építkezés, mert közben valószínűleg még nehezebb lesz arrafelé menni.
Az idei húsz díjazott közt egyedüli magyar pedagógusként ott volt a Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatóhelyettes tanára, Iró Erzsébet is.
A a 49 éves ittas sofőr az ellenkező sávba tért át, és összeütközött a szembejövő rendőrautóval.
Szencről és a környező falvakból idén összesen 36 kiselsőst írattak be a Szenczi Molnár Albert Magyar Tannyelvű Alapiskolába.
Képtelen volt feldolgozni a veszteséget.
A péntektől vasárnapig tartó rendezvény rendkívül gazdag programjainak köszönhetőn sok embert sikerült kicsalogatni a terekre.
Súlyos sérüléseket szenvedett az 46 éves férfi, akit kedd este ütöttek el Horvátgurab és Pozsonyszőlős között.
Érdeklődés hiányában sem maradt el a pozsonyi parlament elé meghirdetett akció.
Tűz ütött ki mára virradóra a rétei (Szenci járás) mezőgazdasági szövetkezetben.
Az út menti keresztállítás főleg a 18. században volt gyakori tájainkon.
A Duna-parti város a Magyar Királyság egykori fővárosaként gazdag az arisztokraták palotáiban.
Köszönjük a tűzoltók munkáját.
A pozsonyi Liszt Intézet idén egy felolvasóest keretében emlékezett meg a költészet napjáról, Tétlen figura keresi kirendelt helyét a kockás sakktáblán címmel.
A templom, amely összeköti különböző korok lelkiségét.
Virágvasárnap, a pozsonyi magyarság összetartása jegyében, ökumenikus istentiszteletre is sor kerül a városban, mégpedig a pozsonyi evangélikus kistemplomban.
A pozsonypüspöki magyar tannyelvű alapiskolában április 8-án és április 9-én zajlott a beíratás.
Minden a tervek szerint halad, ősszel átadásra kerülhet az épület.
56 éves gyalogost gázolt el kedd este egy 46 éves sofőr Pozsonyban
Meddig kell még szebb napokra várnia a valaha pompás épületnek?
Az agresszív férfit végül egy harmadik utas teperte le a jármű padlójára.
Az ok elsősorban a félvezetők és más alkatrészek hiánya.
Egy ismeretlen férfi leugrott a pozsonyi vasútállomás mellett lévő felüljáróról.