2022. április 24., 10:02

Pozsonyba visszatért az élet - KÉPEKKEL

Legalábbis erre a hétvégére biztosan, ezen a hétvégén tartották ugyanis a hagyományos Pozsonyi Városi Napokat, amelyre a járványhelyzet miatt két év kihagyás után kerülhetett sor.

Pozsonyi Városi Napok, 2022
Galéria
+5 kép a galériában
A városkapu szimbolikus felnyitása
Fotó: TASR/Jaroslav Novák

Gyere a városba! – ezzel a szlogennel csalogattak mindenkit – ukrán nyelven is – a programokban gazdag háromnapos rendezvényre a szervezők, amelynek 19. évfolyamába immár hagyományosan a város különböző szervezetei és az egyes városrészek is bekapcsolódtak, hogy minél érdekesebb programmal lepjék meg az érdeklődőket városszerte. A Pozsonyi Városi Napok idén a rendkívüli helyzetre is reagált, így az ukrán művészek külön teret kaptak, a főtéri koncerten felléptek például ukrán előadóművészek és zenészek is.

Pozsonyi Városi Napok, 2022
Fotó:  bkis.sk

A péntektől vasárnapig tartó rendezvény rendkívül gazdag programjainak köszönhetőn sok embert sikerült kicsalogatni a terekre, a látogatókat az sem riasztotta el, hogy a főnapnak számító szombaton például egész nap lógott az eső lába, szerencsére azonban el nem eredt.

Pozsonyi Városi Napok, 2022
A történelmi menet is áthaladt a felnyitott városkapun
Fotó:  TASR/Jaroslav Novák

A programsorozat péntek este élőzenével egybekötött akrobatikus előadással kezdődött a Fő téren, sötétedés után pedig a modern cirkusz elemeit is tartalmazó fényjáték bemutatására került sor. A szombati programsorozat délelőtt a városkapu szimbolikus felnyitásával kezdődött, majd a történelmi menettel együtt minden látogatót arra invitáltak, hogy vonuljon át a városkapun, amivel Pozsony városának vendégszeretetét szeretnék szimbolizálni.

Nem nyilvános helyekre is be lehetett jutni

Közben a Šafárik téren az érdeklődők megtekinthették a legújabb regionális autóbusztípust, egy 58 férőhelyes 14,5 méteres közlekedési eszközt, és a gyerekek azt is kipróbálhatták, milyen egy ekkora jármű volánja mögött ülni. Egy rövid előadást is elhangzott az integrált közlekedés előnyeiről Pozsony megyében, a város több pontján pedig plakátok hirdették, mondja el mindenki a véleményét a városi tömegközlekedéssel kapcsolatban.

Pozsonyi Városi Napok, 2022
Fotó:  A szerző felvétele

A programnak köszönhetően olyan helyekre is be lehetett jutni, ahova egyébként nem nagyon jutunk be.

Nagy érdeklődés övezte például a régi városháza megtekintését. Keskeny csigalépcsőn ugyanis fel lehetett jutni a tornyába, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra, de meg lehetett nézni a régi városbörtönt és a föld alatti kínzókamrát is, illetve a főpolgármester irodáját is a Prímás palotában.

Ezekre a helyekre egyébként csak úgy nem jut be az ember.

Pozsonyi Városi Napok, 2022
A Hviezdoslav téri régiségbazár is sok érdeklődőt vonzott
Fotó:  A szerző felvétele

A Hviezdoslav téren régiség-, retro- és vintage bazár várta az érdeklődőket. Különböző gyűjtők kínálták a gyűjteményeiket: régi ékszereket, könyveket, festményeket, érméket, kerámiát és porcelánt, de volt régi idők lemezgyűjteménye is a kínálatban, sőt jelvénygyűjtemény is, de különböző kézzel készített tárgyak közül is lehetett választani.

A Széplak utcán a városi rendőrállomás is megnyitotta a kapuit, a gyerekek felpróbálhatták a rendőrsisakot, és beülhettek az épület előtt álló rendőrautókba is, aminek főleg a kisfiúk örültek.

A főpolgármester mint turistakalauz

Idén sem maradt el kabrióbuszos városnézés, Matúš Vallo polgármester kalauzolásával, aki Pozsony jövőjéről beszélt az utasoknak. A főpolgármesterrel való városnézés iránt is nagy volt az érdeklődés, már napokkal korábban sem lehetett regisztrálni a részvételre egyetlen járatra sem. A városnézés során a főpolgármester megmutogatta a közterület-felújítási terv első fecskéit, és sok érdekességet meg lehetett tudni az út során a város további tervezett átalakításairól is. Hallani lehetett például az „Élő tér” projektről, ami Pozsony három terének, a Gyengéd Forradalom és a Szlovák Nemzeti Felkelés terének, illetve a Kőtér felújítását érinti az elkövetkező 3-4 évben.

De szó volt például a város tulajdonába tartozó legendás Grössling-fürdő felújításáról is, aminek a versenypályázatát egy firenzei stúdió nyerte meg. A fürdő érdekessége lesz, hogy nem szokványos módon városi könyvtár is lesz benne.

És nem utolsósorban beszélt a főpolgármester arról is, hogy zöldszigetek létesítésével szeretnék városszerte elérni, hogy a csapadékvíz ne folyjon el. Az úttest közepén számtalan betonsziget van, mondta, amelyeket szeretnének fokozatosan, befüvesíteni, hogy a csapadék ott maradjon. 

Színházlátogatás, koncertek, kreatív programok, hajókázás a Dunán...

A Pozsonyi Városi Napok alkalmával a Pavol Országh Hviezdoslav Színház öt darabot mutatott be a nyilvánosságnak, amelyen ingyenes volt a részvétel, persze előzetes regisztrálás után.

Pozsonyi Városi Napok, 2022
Indul a sétahajó a Dunán
Fotó:  TASR/Jaroslav Novák

A rendezvény elválaszthatatlan részét képezte ezenkívül a történelmi villamosozás vagy a dévényi sétahajózás is. Ingyenesen lehetett kiállításokat megtekinteni, például a Prímás palota reprezentatív termeit a képgalériával és az egyedi faliszőnyegekkel, és a Szt. László kápolna is megnyílt a nagyközönség előtt. Volt továbbá több fordulós sakkverseny a Prímás Palota udvarán, a Föld Napja alkalmából kreatív műhelyek gyerekeknek és felnőtteknek is a fenntarthatóság témájára és ruhacsere-bazár is.

Pozsonyi Városi Napok, 2022
Kreatív műhelyek gyerekeknek a Főtéren
Fotó:  A szerző felvétele

Lehetett kávézni a Városi Könyvtár igazgatójával a könyvtárban, amely során mindenki, akinek nem közömbös a könyvtár sorsa, elmondhatta a véleményét a könyvtári történésekkel kapcsolatban. És volt több koncert is, számtalan más foglalkozás és program, részt venni mindegyiken fizikai lehetetlenség lett volna, még felsorolni is nehéz lenne mindegyiket.

A városközponton kívül is zajlottak programok

A város központján kívül is több program zajlott, hogy csak a legjelentősebbeket említsük, a városi erdészet például Erdészeti napot tartott a Vaskutacskán kreatív műhelyekkel vagy méhészeti és erdészeti tevékenységek bemutatóival. A pozsonyi közlekedési vállalat a Hroboň utcai trolibusztelepét mutatta be a nyilvánosságnak, illetve a stílusos trolis kávézót.

Pozsonyi Városi Napok, 2022
Akik elfáradtak, az italt és ételt kínáló Hviezdoslav téri Street Food sátraknál megpihenhettek
Fotó:  A szerző felvétele

A pozsonyi állatkert is bekapcsolódott a programsorozatba, egy titkokat megfejtő kalandtúrára invitálta a kisgyerekes családokat, akik a helyes megfejtésekért jutalomban is részesültek. De aki szeretett volna, az részt vehetett a Kis Slavínnak nevezett felújított turisztikai terület megnyitóján is a Pozsonyi Erdőpark szívében.

A bőség zavarában szenvedett az, aki minél több mindent szeretett volna megnézni. Ami persze mindig jobb, mintha nem történne semmi, ha bármiről lemaradtunk ugyanis az idén, majd megnézhetjük legközelebb. Mindenki, kicsi és nagy választhatott szívéhez közelálló programot a sok-sok program közül, hogy kellemesen töltse családjával a hétvégét, és remélhetőleg a Pozsonyon kívüli vagy külföldi turistákat is visszacsalogatta ez a rendezvénysorozat a városba.
Pozsonyi Városi Napok, 2022
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.