A Lévai járás könyvtárai márciusban is színes programokkal és sok-sok olvasnivalóval várják a látogatókat.
Léva városában – a környezetvédelmi minisztériumhoz benyújtott pályázat sikeres elbírálása után – 1,8 millió euró értékben újulhat meg a komposztáló.
Érsekújvár: Az útburkolat felújítása miatt részlegesen lezárják a II/563-as utat.
Sajnos a mai napig léteznek szélsőséges törekvések
Jelenleg többféle változással szembesülnek a komáromi kórház érsebészetének szolgáltatásai iránt érdeklődők.
A téli futóverseny népszerűsége egyre növekszik, a megméretés öröme mellett egészségmegőrző és közösségteremtő ereje van.
Olyan mesevilágba invitálnának, ahol elfér egymás mellett minden gyermek.
Az anyagi kár mellett az eszmei is jelentős, hiszen több ékszer családi ereklye is volt.
Legyenek Fortuna kegyeltjei!
Különleges hagyományt őriznek a mátyusföldi Vágfarkasdon. A tőkezúzást a helyi óvodába is behívták.
Az egyetemek a költségvetés emelését, a projektek finanszírozásának bővítését, valamint energiaügyi támogatást kértek.
A jóváhagyott első fejlesztési csomagban 855 094 euró szerepel, amit saját költségvetéséből fedez a város.
Jókai születésének 198. évfordulóján a Kultúrpalota dísztermében 17. alkalommal adta át a Jókai-díjat irodalmi pályázata győztesének.
Nagyon jól érzik magukat a táborozók a szenci Csemadok tavaszi olvasótáborában. Sok a móka, kacagás és csepegtetik a gyereklélekbe a magyar népi kultúra elemeit is.
4700 eurótól szabadított meg egy csaló egy nyitrai nyugdíjast. A 81 éves asszony az ablakon dobta ki a pénzt.
Összenő, ami összetartozik...
A 2023. évi verseny témája: Földünk kincsei.
Megismerik egymást és inspirálódnak is.
Komáromot méltán nevezik a szobrok városának, hisz a Felvidéken sehol nincs annyi köztéri alkotás, mint itt.
Püspöki szentmise keretében szentelték fel a csúzi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom megújított orgonáját.
Ipolyság 19 bérlakást épít a Tabán utcában.