A könyv hónapja a Lévai járásban
A Lévai járás könyvtárai márciusban, a könyv hónapjában is színes programokkal és sok-sok olvasnivalóval várják a látogatókat.

A tavalyi évhez hasonlóan 2023 is tartalmasan indult az Ipolyviski Községi Könyvtár életében. Amint azt a helyi könyvtáros, Baka Anita részletezte, a könyvállományuk folyamatos bővülése mellett könyvbemutatókra is sor került:
A könyv hónapját egy rendhagyó könyvbemutatóval ünneplik. Az Ipolyviski Római Katolikus Plébániaközösséggel és a lekéri Dudich Ferenc Polgári Társulással karöltve háromnapos történelmi kiállítást szerveznek Ipolyvisken, amelynek keretén belül Kicsindi Enikő bemutatja a Nagysallói csata című könyvét.
– tette hozzá a könyvtáros.
Az Ipolyviski Községi Könyvtár rendezvényeire nemcsak a településről, hanem a környékről is rendszeresen érkeznek látogatók. Nagy örömükre szolgál, hogy a könyvtár látogatottsága évről évre növekszik, köszönhető ez a változatos könyvbemutatóknak és az igényekhez igazított könyvállománynak.
Tavasszal a Zselízi Városi Könyvtár termeiben is nagyobb a nyüzsgés. Március első napján a könyvtárban már hagyományosan ingyenes beiratkozást biztosítottak az érdeklődőknek; ezt a lehetőséget idén több tucat olvasó használta ki.
– mondta el kérdésünkre Jana Beníková könyvtáros.
Minden gyermekeknek szóló rendezvényen a könyvekkel dolgoznak, kommunikálnak az adott témában, a gyerekek mesét hallgatnak, érdekes tevékenységbe vonják őket be, s engedik, hogy saját maguk találják meg és lapozzák a könyveket: „Ebben a hónapban a következő témákban készültünk a kiskorúaknak: Történetek és mesék, A könyv utazása, Március – a könyv hónapja, Érzelmek, Szlovák népmesék, A könyvek történelme, jelene és jövője, A három kismalac.
– fűzte hozzá Jana Beníková.