2023. február 24., 13:37

Vajon gazdaságilag fenntarthatóak lesznek az egyetemeink? - VIDEÓKKAL

Tavaly novemberben fogadta el a parlament azt a költségvetési tervezetet, amelyben az oktatásügy ismét mellékvágányra került. Ez azért is elkeserítő, mivel kisebbségi közösségként prioritás számunkra az oktatásügy, hiszen ez a megmaradásunk egyik záloga. Utánajártunk, hogy milyen hatása lehet ennek a közömbösségnek a felsőoktatási intézményrendszerre nézve.

Egyetemisták a nyílt napon
Egyetemisták a nyílt napon
Fotó: ma7

Eredetileg tavaly november 17-én hagytak volna fel a tanítással a szlovákiai felsőoktatási intézmények, előtte viszont tárgyalásokat kezdeményezett velük az oktatásügyi minisztérium.

Az egyetemek többek között a költségvetés emelését, a projektek finanszírozásának bővítését, valamint energiaügyi támogatást kértek. Kaptak ugyan a kormánytól ígéreteket, ám mint utólag kiderült, csak a feltételeik egy részét teljesítették.

Juhász György, a Selye János Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy nehéz év vár a szlovákiai egyetemekre. Előreláthatóan a legnagyobb problémát az okozza majd, hogy az oktatási intézményeknek piaci áron kell beszerezniük az energiát, így tervezhetetlenné válik a költségvetés, hiszen nem lehet tudni, hogy milyen lesz az energiaárak világpiaci árának alakulása.

Ha a kiadásokat nem tudjuk fedezni, akkor azt fogjuk kérni, hogy az állam segítsen és kompenzálja ezeket a kiadásokat

- mondta.

Bárczi Zsófia, a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja szerint egyelőre nem fenyeget az egyetemi oktatás beszüntetésének veszélye, az összeomlást azonban nehéz lesz elkerülni. Hangsúlyozta, hogy bár nem lett rosszabb a helyzet, de sajnos jobb sem. Szerinte ha olyan módon vették volna el a pénzt, ahogyan az be volt ütemezve, az már katasztrofális következményekkel járt volna a szlovákiai felsőoktatásra nézve.

Talán a legnagyobb baj az, hogy tervezhetetlen a jövő. Így nem lehet fejlesztéseket eszközölni, ami pedig nem fejlődik, az elsorvad

– mondta.

Szlovákiában már eleve nagy problémát jelent az egyetemisták elvándorlása más országokba, a cseh egyetemek például rengeteget profitálnak az évek óta tartó szlovákiai helyzetből, de most már más európai országok is kezdik elcsábítani a hallgatókat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.