Kamion és elektromos motorkerékpár ütközött Bogyán, a 63-as főút Lakszakálasra tartó kereszteződésében.
Az átépítés szeptember végére fejeződhet be, a laboratóriumot legkésőbb december elején megnyitják.
A karácsonyi szentmiséken már a hívek is élvezhetik az eléjük tárulkozó látványt.
Újraéledt a Kamocsai Gasztrofesztivál, amelyet a COVID19-világjárvány előtti években Közép-Európa legnagyobbjaként emlegettek.
Régóta érlelődött a Kossuth-díjas felvidéki színművész, Boráros Imre fejében a gondolat, hogy bemutassa Platón Szókratész védőbeszéde című művét.
A zselízi beruházás összértéke 462 732 euró, aminek 85 százaléka uniós forrás, 7 százaléka állami, 8 százaléka pedig önkormányzati, saját forrás.
A kórház 24 órás online szoptatási tanácsadása is igénybe vehető.
Deáki felé kell majd kerülni a Taksony - Felsőszeli közötti teljes útlezárás ideje alatt. Kérdés, hogy bírja majd el a rossz állapotban lévő harmadosztályú útszakasz a Balkán felé igyekvő nemzetközi teherforgalom nagy részét.
A Nyári Egyetem megnyitójára hétfőn egyidejűleg került sor annak két helyszínén, a komáromi Tiszti pavilon dísztermében és a rimaszombati Csillagházban.
Összesen 4459 euró támogatást adott idén Nyitra megye önkormányzata a gímesi vár javítására, a kérvényező a Castrum Ghymes Polgári Társulás, amely már 2011 óta dolgozik a romok megmentésén.
Tragédia árnyékolta be a népszerű magyar előadó felvidéki koncertjét.
A város együttműködési megállapodást kötött a Haleon társasággal.
Mindössze három percig tartott az égiháború Köbölkúton, de hihetetlen rombolást végzett.
A változtatásokat Nyitra megyével egyeztetve hajtotta végre a társaság.
Egy fiatal gárdának kell érkeznie, akik újraépítik a pártot, nemcsak nemzeti alapon politizálnak, hanem az egész országot is magukénak érzik.
A komposztálótelepet kezelő nyitrai önkormányzati hivatal már értesítette a polgárokat és a vállalkozásokat, hogy az további intézkedésig műszaki okokból zárva tart.
Az augusztus 3-án 10 órakor kezdődő rendezvény korhű egyenruhába öltözött katonákat, korabeli harci eszközöket, légi csatát, tankokat és robbantásokat láthatnak az érdeklődők.
Gútán, a puruki városrészben már ötödik alkalommal tartották meg az aratóbált.
Ötven gyermek öröme.
Visszaépítik a nagyon hangulatos, háromtagolású kéményeket és a tetőablakokat.
Minden nap egy kihívásnak álcázott lehetőség.
Idén Kolozsnémán került sor az ünnepélyes búzaösszeöntésre.