A permetezett területekről származó terményt fogyasztás előtt alaposan meg kell mosni.
A Keszegfalván áthaladó teherforgalom a határértéknél magasabb zajártalmat okoz a település lakóinak.
Aki az idén lemaradt, jövőre korábban jelentkezzen...!
Már nem tért haza a vízibiciklizésből egy 46 éves férfi.
Mire képes egyetlen búzaszem: összekötni és összetartani a világ magyarságát.
A térségben a tervek szerint idén 20 első osztályú állami utat újítottak, illetve újítanak fel.
Augusztus 8-10. között mindenkit vár a régió alterfesztiválja, a XIV. fORMA fEST a párkányi Duna-parton.
A nyár a pihenés, a kikapcsolódás és a kalandok időszaka, de sokak számára leginkább a fesztiváloké. Mutatunk néhányat az idei felvidéki kínálatból.
Bánhatja, aki lemarad...!
Kidőlt, letöredezett fák, ezek alá szorult járművek, beszakadt tetők jelzik a péntek esti vihar útját Köbölkúton.
Már második alkalommal valósult meg a nyári focitábor a palásti sportpályán.
A vihar a temetőben is nagy károkat okozott, a templom tornyának keresztjét is leszakította.
Két táncanyag megismerésére volt alkalom Alsóbodokon a Szőttes nyári táborában.
Az érsekújvári járásbeli Muzslán és a bazini járásbeli Tótgurabon 37,3 fokig emelkedett a hőmérséklet.
A projektbe 36 hátrányos helyzetű szlovákiai, magyarországi, romániai és macedón fiatal kapcsolódott be.
Kaszás Attila szellemi örökségéhez hűen tartják már tizenhetedik éve minden nyáron a kulturális fesztivált Zsigárdon. Idén is kiosztják a Pro Traditione díjat, azt ezúttal Zsapka Attila kapja majd. A Csavar Színház is színre lép.
A régióban egyre nagyobb problémát okoz a hidak nem kielégítő állapota is, ám a megyén ezekkel kapcsolatban is előrelépések tapasztalhatóak.
Haviva Jacobson aktívan bekapcsolódik a párkányi kulturális életbe.
Tizenöt jelentkező együttes közül nyolc zenekar kapott meghívást.
"A Dunának nem elválasztani, hanem összekötni kell minket"
Hétfőn kora délutáni órákban kigyulladt a KN SMART SERVIS egyik hulladékszállító autójában lévő szemét.