A hagyomány megtartása fontos
Az aratóbál: hagyományok megőrzése találkozások és beszélgetések, kultúra és egyéb programok ötvözete. Ennek jegyében szervezték meg Gútán, a puruki városrészben már ötödik alkalommal az aratóbált, a Szeretlek Gúta Polgári Társulás és társszervezői, idén július 27-én. A program összeállításánál a legkisebbekre is gondoltak, a bál mellett gyermekprogram is volt.

A régi világban Péter és Pál napján megkezdődött az aratás, és augusztus 20-a körül ért véget, akkor Szent István ünneplése mellett az új kenyér megszentelésére is sor került, és általában aratóbállal zárták a napot. Gútán a hagyományos aratóbálokat a múltban a betakarítási munkák elvégzése után tartották, általában július 15-e környékén, ezért szervezik meg Gútán július végén a gabona és a kenyér ünnepét.
Idén újdonságként gyermekeknek szóló műsorral kezdődött az aratóbál, Kuttyomfitty társulat gyermekszínházzal várta a legkisebbeket, az Egyszer egy királyfi felnőtteknek és gyermekeknek is mosolyt csalt az arcára. A gyerekelőadás után hivatalosan Viola Miklós a Szeretlek Gúta Polgári Társulás elnöke és Fördős János helyi gazda nyitotta meg a rendezvényt.
Viola Miklós örömét fejezte ki, hogy idén már ötödik alkalommal sikerült megszervezni az aratóbált, köszönetét fejezte ki a társszervezőknek és segítőknek, a Millers és a Wake up csapatának, a kenyeret elkészítőknek, a gulyást főző önkénteseknek az önzetlen segítséget.
Fördős János a gazdák nevében szólt. Míg a legtöbben nyáron a nyaralást várják, a gazdák az aratási munkákat tervezik – mondta. Fel kell készíteni a gépeket, és a logisztikai részt is elő kell készíteni, a gabonát tárolni kell. Az előző évekhez képest idén korán beértek az őszi vetésű gabonák. Az aratás jóval korábban, már június második felében megkezdődött. A terméshozam az előző évekhez képest alacsonyabb volt, és sajnos, minőségben sem lett kedvező az eredmény. A learatott hozam 70 százaléka takarmány lett, ennek oka: az időjárás, ami nem kedvezett az elmúlt évben, télen nagy mennyiségű csapadék esett le rövid idő alatt, a víz soká állt a földeken, ezután túl korán érkezett a tavasz. Mint mondta: bíznak benne, hogy a következő év jobb lesz, ugyanis a mezőgazdaságban 5 év átlagát számolják. Fördős felkérésére: Fekete Béla 5 ostorcsattintásával megkezdődött az idei aratóbál.
Ahogy a Kárpát-medencében több helyütt: gútai aratóbáloknak is része a megszentelt friss gabonából sütött új kenyér kóstolója és a népi kultúrát bemutató programok. Nagy sikerrel lépett fel az alistáli Hajnal Néptáncegyüttes, akiket elkísértek a Szederke és a Csiribiri táncosai. Műsorukban leginkább felvidéki táncokat adtak elő, ezzel a csoport Ág Tibor népdalgyűjtő, zenepedagógus hagyatékát ápolja és szeretné megismertetni a közönséggel.
A hazai néptáncosok is megörvendeztették a nézőket. A szépkorú hölgyek Margaréta tánccsoportja is fellépett. Őket a Csemadok mellett működő Kikelet Néptánccsoport követte.
Az aratóbálon a jó hangulatról a Rondo Music zenekar és Dj Szomi gondoskodott, közben fellépett Pintér Katus és Sissi, és ahogy egy jó bálhoz illik: nem maradhatott el a tombola sem.
