Amint arról Nyitra megye alelnöke, Csenger Tibor beszámolt, az első pályázati kiírás a Beruházási Minisztérium uniós forrásainak merítésére 2024. február 15-én jelent meg, a zöld és a kék infrastruktúra fejlesztésére vonatkozóan. A felhívásban csak azokat a projekteket támogathatták, amelyeket a megyék partnertanácsai elfogadtak. Az egyik ilyen tanácsnak Csenger Tibor is tagja:
A minisztérium Nyitra megyének erre 2 165 988 eurót terjesztett elő, amelyre az egyes településekről összesen mintegy 7 102 941 eurónyi igénylés érkezett. A kritériumoknak 17 pályázat felelt meg, így ezek kerülhettek a partnertanács bíráló bizottsága elé. Különböző szempontok és további kritériumok alapján itt alakítottuk ki a projektek sorrendjét. Nagy örömömre szolgál, hogy az első helyre a zselízi park projektje került. Második helyre a naszvadi park, harmadikra a lévai történelmi városközpont Schoeller-parkja, a negyedikre pedig a gútai Szent Rozália-park. A források egyelőre az első négy projekt megvalósítására elegendőek, de lehetséges, hogy esetleges jövőbeni átcsoportosításokkal továbbiakra is lesz lehetőség.”
Mint mondta, a zselízi beruházás összértéke 462 732 euró, aminek 85 százaléka uniós forrás, 7 százaléka állami, 8 százaléka pedig önkormányzati, saját forrás.
A több évszázados angolpark sajnos régóta nem volt megfelelően felújítva és alaposabban karbantartva, ezért nagyon örülök, hogy ennek a forrásnak a lehetőségéből ez megtörténhet. Ennek részeként eltávolításra kerülnek többek közt az oda nem illő, invazív növények. Ezeket megfelelő, őshonos típusokkal pótoljuk, de ezeken felül további újabb fák, bokrok és egyéb növények telepítésére is sor kerül, amelyek illeszkednek a park eredeti kialakításához”
– tette hozzá Csenger Tibor.
Rámutatott, hogy a forrás másik fele az infrastruktúra fejlesztésére, vagyis az igen hiányos közvilágítás teljes körű kiépítésére, a járdák, padok korszerűsítésére, illetve pihenőzónák és játszóterek kialakítására irányul.