Hogy mindenki meglátogathassa szerettei végső nyughelyét.
A betonozási projekttel azt követően állt elő az Ércbányák állami vállalat, hogy a tárcaközi válságstáb elrendelte, tegyen javaslatot műszaki intézkedésre a Sajóba folyó szennyezett bányavíz szabályozására.
A települések pályázhatnak a faluszínház megrendezésére.
A Kamasz című festmény most visszakerült Kassára, a Mészáros utcai házba, abba a lakásba.
Egy virtuális séta és a kiterjesztett valóság eszközeinek segítségével a Tőketerebesi Múzeum visszahozza az életet az Andrássy-birtokra.
Az elkobzott magyar nemesi építészeti örökség jobb gazdát érdemelne, mint amilyet kapott az elkobzás után.
Szombat este le kellett állítani a vasúti közlekedést Kisladna és Margitfalva között, bombafenyegetés miatt.
Bari Eszter, egy nagyszelmenci magyar anyuka Pipi és Barátai címen színezőkönyvet készített urológiai betegséggel küzdő gyermekek számára.
Micsoda felüdülés a sok unalmas óriásplakát után.
A környezetvédők szerint a Sajó szlovákiai szakaszán az arzén mennyisége többszörösan túllépi a megengedett határértéket.
A kistárkányi szilvanapok alkalmával idén is megnyílt az érdeklődő nagyközönség számára a pálinkafőzde.
Az ötvenes években az ipari több volt, mint egy iskola, és jelentős mértékben hozzájárult a szlovákiai magyar kulturális élet újjászületéséhez.
A királyhelmeci közösség megtartotta magyarságát, épült és megerősödött.
Megkoszorúzták Szörcsey Antal honvéd százados sírját a rozsnyói temetőben.
A rendezvény lényege, hogy a nők sikeres példákat állítsanak maguk elé, eszmét cseréljenek női szemmel, de nem csak női témákról.
A közbeszerzési eljárás lezárulta után a zöldterület-kezelő vállalat azonnal elkezdené a munkálatokat, amelyek a tervek szerint körülbelül 10 hónapig tartanak majd.