Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Rozsnyón is megemlékeztek az aradi vértanúkról
Az október 6-i nemzeti gyásznapon Rozsnyó és környékének magyarsága is megemlékezett az aradi vértanúkról, megkoszorúzva Szörcsey Antal honvéd százados sírját a rozsnyói temetőben.
A Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának diákjai által előadott irodalmi összeállítást követően Tóth Lucia, a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának elnöke köszöntötte azokat, akik eljöttek megemlékezni a nemzeti gyásznapon a 173 évvel ezelőtt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett tizenhárom honvéd tábornokra.
Oravecz Zoltán katolikus plébános emlékbeszédében Jézus szavait emelte ki: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket meg a testet is pokolba taszíthatja.” Mint mondta, az egyház kétezer éves múltja és jelene is hordoz ilyen véres eseteket. Az egyház létrejötte után a zsarnoki hatalom azonnal megölte a keresztények millióinak testét, de mégsem pusztította el valamennyit. Sőt, a keresztények vére a kereszténység magvetése lett, a véres üldözések ellenére a keresztények megszaporodtak.
Mint mondta, Jézus Krisztus minden emberért meghalt, mindenki számára lehetővé tette az üdvösséget, de senkire sem erőlteti rá dicsőségét. „Ezért a magunk bűnbánó, keresztény életével kell előmozdítani Isten terveit. (…) Nekünk még nem kellett tanúságot tenni hitünkről egészen a vérünk ontásáig, mint elődeinknek. De nap mint nap szembe kell néznünk a fogyasztói társadalom bálványaival, a hasznossági szemlélettel, az erkölcstelenséget gyakran nyíltan kívánatosnak bemutató médiumokkal és közgondolkodással, közönnyel. Bátran, hiszen bátorság kell ehhez. Jusson eszünkbe Jézus biztató szava: Miattam mindenki meggyűlöl titeket, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” – fogalmazott Oravecz Zoltán.
A megemlékezést követően Beke Zoltán helytörténész, városi képviselő emlékeztetett, szeptemberben, Kossuth Lajos születésének 220. évfordulóján elmaradt a megemlékezés Rozsnyón.
Arra kérte a résztvevőket, most róják le kegyeletüket az 1848-49-es szabadságharc vezetője előtt, akik közül néhányan eleget tettek kérésének.