Az emlékmű, amely egyúttal sírhely is a meg nem született gyerekek földi maradványai számára.
A csontokat hamarosan antropológiai kutatásnak vetik alá.
A nagymadiak még reménykednek, élükön Bartalos Gyula képviselővel, s keresik azon lehetőségeket, amivel még megakadályozhatnák a bezárásokat.
Tisztújító taggyűlést tartott június 30-án a Magyar Közösség Pártja komáromi alapszervezete.
Három évet is kaphat az a füleki férfi, aki Persénél támadt a kalauzra.
Ma délelőtt súlyos közúti baleset történt a 63 főúton Tany és Bogya között.
A tárlat a cserkészet 1907-ig visszanyúló kezdeteiről is tájékoztat.
"Nyilván az iskoláink is felelősek azért, hogy nálunk ilyen mértékű az asszimiláció. Valamit jobban kellene csinálniuk, hogy ezt valahogy helyre rakjuk” - mondta.
Az újonnan épült, egyedi, kézi munkával alkotott mesetér a kuruc-labanc kort jeleníti meg.
Érdekesség, hogy Trianon után a Lónyay-birtokok is három ország területén szóródtak szét.
Közel 130 km/h-s száguldáson kaptak egy 46 éves hölgyet a Dunaszerdahelyi járásbeli Felsőpatony településen.
Június utolsó hétvégéjén több mint negyed tonna szemetet emeltek ki a búvárok a szenci Napfényes tavakból.
A könyv, mely a férfikar 100 éves évfordulójának tiszteletére íródott, három részre osztható.
Összesen 13 nagyszerű pedagógus részesült elismerésben.
Az elkövető rögtön a lopást követően eladta a sátrat, jóval áron alul.
Sokan versenypályának képzelik az országutat.
Polgármesteri Focitornán avatták fel az új létesítményt.
Az önkormányzat tájékoztatása szerin a Bti kizárólag a szúnyoglárvákra veszélyes.
Két személyautó ütközött.
A templom legkiemelkedőbb értékei a 13. és 14. században készült faliképek, melyek tudományos feltárását és restaurálását 1992–94 között végezték el Székely Zoltán irányításával.
A kötet felépítése nem mindennapi, témáját tekintve pedig olyan tényeket tár az olvasó elé, amelyek közelebb hozzák számára a közelmúltban történt dunaszerdahelyi eseményeket.
A helyi múzeumnak évente mintegy ötezer, nagyrészt magyaroszági látogatója akad.
A falut szerencsére nem viselte meg túlságosan a vírusjárvány, a varrónőknek köszönhetően nagyon gyorsan elkészültek a szükséges védőmaszkok is.