Csontvázak kerültek elő a füleki várban
A leletkörülmények alapján vélhetően az utolsó várfoglalás utáni harcokban eshettek el. A csontokat hamarosan antropológiai kutatásnak vetik alá.

Idén immár harmadik éve zajlik a nagyszabású Interreg pályázat keretén belül megvalósuló mentő feltárás, amely nem csak a megépült parkoló, de az alsó vár területét is érintette. Ebben az évben a feljáró építése és a tereprendezés során emberi maradványok kerültek elő a föld alól. Ezért a Füleki Vármúzeum munkatársai a lelőhelyen újabb régészeti szelvényt nyitottak, hogy meghatározzák, szórványcsontokról vagy temetkezési helyről van-e szó.
- nyilatkozta Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója.
A feltárás során a különböző szórványcsontok mellett egy anatómiai helyzetben elhelyezett csontvázat is találtak.
„Elkezdtük tisztítani, és kiderült, hogy a medence csontjától lefelé az alsó végtagjai hiányoznak, így vélhetően a gödörben egy újabb korban már átforgatták a földet, melynek következtében sérült a csontváz”- tette hozzá.
Mivel a leletkörülményekből nem volt világos, hogy sírhelyről vagy csupán egyszeri temetkezésről van-e szó, ezért a csontváz alatti területet is megtisztították, melynek során újabb emberi maradványra bukkantak.
„Itt a koponyán lőtt sérülést fedeztünk fel, ami jelzi, hogy az egyén gyilkosság áldozata lett. A vizsgálat során kiderült továbbá, hogy vélhetően az utolsó várfoglalás utáni harcokban eshetett el ez a két ember, és egy romos, felgyújtott rétegre helyezték el őket, amit aztán gyorsan betemettek”- magyarázta.
„Egyelőre a csontok osztályozását végezzük. De mivel elég töredékes az anyag, csak az épen megmaradt részeket küldjük vizsgálatra”- zárta az igazgatónő.
A maradványokon kívül előkerült egy 17. századi ezüst dénár, egy díszített csonttárgy, valamint egy angol textil plomba, ami arra utal, hogy
Fülek nemcsak a környező településekkel, de távolabbi országokkal, Angliával, Franciaországgal, Lengyelországgal is kereskedelmet folytatott.