Mesés homokozó épül a füleki Magyar Közösségi Ház udvarán
A magyarországi Kő Boldizsár Mese Terek jóvoltából II. Rákóczi Ferenc tematikájú homokozó épült a füleki Magyar Közösségi Ház udvarán. A Felvidéken ez az első ilyen mese- tér, melynek létrejöttét a magyar kormány támogatta.

A Csemadok Füleki Alapszervezetének vezetősége a tavalyi év során döntött arról, hogy
2020-ban, a nemzeti összetartozás évében, különböző emlékjeleket hagynak a Magyar Közösségi Ház udvarán.
Ennek első mozzanata a június 4-i kopjafaállítás volt, záróeseményként pedig október 4-én leleplezik a Trianon emléktáblát. Szintén az emlékjelek sorát gyarapítja a Kő Boldizsár Mese Terek jóvoltából elkészült Rákóczi homokozó is.
„Az emlékjelhagyáson kívül azt is szem előtt tartottuk, hogy egy biztonságos játszótér jöjjön létre, mert bár 15 évvel ezelőtt a szülők segítségével elkészült egy homokozó, de az már idejétmúlt, felújításra szorult. Az újonnan épült, egyedi, kézi munkával alkotott mesetér a kuruc-labanc kort jeleníti meg”- emelte ki Szvorák Zsuzsanna, elnök.
A meseterek olyan játszóterek, ahol a hagyományos játékszerek igazi képzőművészeti alkotásokká válnak.
A nem szokványos játszótéri elemek, a saját fejlesztésű játékok, illetve a sok-sok népmesei elem miatt is nagyon hasznos a gyerekek számára. Az alkotók, Kő Boldizsár és Nagy Bence portálunknak elmondták: sosem készül két egyforma mesetér. Mindig az adott helyszínhez kapcsolódva varázsolják egyedivé a motívumokat.
„Az átlagos játszótereket leginkább színesen kifestett tornatermekhez hasonlítanám.
Fontosnak tartom, hogy mindig lokálpatriotizmusban gondolkodjunk, hogy a helyi közösségeknek megerősítő játszóteret készítsünk, ami egy ottani, szinte elfeledett történetet előszed, és ezáltal plusz erőt ad a helyieknek” - nyilatkozta Kő Boldizsár, a meseterek megálmodója, hozzátéve:
a Rákóczi tematikát különösen fontosnak tartotta.
„A munka oroszlánrészét Nagy Bence és Műhelye végezte. Bence történelem tanár is, és több osztályát hozta már el Fülekre korábban. A faragásokat pedig Kő Virág borította színbe. Úgy gondolom, egészen különleges lett a Rákóczi Ferencet ábrázoló tájkép, melyen látható néhány póruljárt labanc is”- fűzte hozzá.
A füleki Magyar Közösségi Ház, ahogyan a neve is jelzi, egy valódi közösségi tér, a füleki kultúra egyik bástyája.
A vár tövében megbúvó épület a Csemadok fenntartása alatt működik. Kulturális, társadalmi, ifjúsági, és politikai szervezetek rendezvényei, továbbképzések, gyűlések, találkozók valósulnak meg itt rendszeresen.
„A mesetér létrejöttével, a legkisebbek számára is bővült házunk kínálata. A jövőben tervezzük, hogy a Rákóczi tematikát tovább visszük. Ha lefestjük és felújítjuk a jurtaszínpadot, akkor a motívumok megismétlődhetnek, illetve a tűzrakó-pihenő részen is szeretnénk 1-2 kuruc vitézt visszalátni” - mondta az elnök.
A nemzetpolitikai államtitkárság tavalyi támogatásának köszönhetően, nemcsak a külső, hanem a belső tér is bővült játékelemekkel.
A Ringató foglalkozásokhoz és a kiscsoportos gyerekfoglalkozásokhoz vásárolt játékelemek közt immár hintákat, mászókákat, szőnyegeket, fejlesztő, mozgásos eszközöket is használhatnak a gyerekek.
A különleges és egyedi mese-térről bővebben a Magyar7- jövő heti számában is olvashatnak.