Minden anyag, tudósítás, fotó, amit ezalatt a 15 év alatt posztoltak, megtalálható a honlapon.
A gépjárműn nem fogott a fék, ezért az megcsúszott és lesodródott az útról, ahol egy családi ház kerítésének csapódott.
Kapusta Krisztina, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem közösségszervező szakának hallgatója.
Helyben lesz végezhető az MR vizsgálat.
20-tól 25 évig terjedő szabadságvesztésre vagy akár életfogytig tartó büntetésre is ítélhetik.
Az orvosok mindent elkövetnek, hogy megmentsék az életét.
Arra kerestük a választ, Kassa megyében hogyan próbálnak megoldást találni az enetgiaválság jelentette problémára.
A természetességre és a gyógyfüvekre építette vállalkozását Nagy Gábor és Orsolya, Nagymegyeren.
A hóréteg holnaptól olvadásnak indul.
A lengyel sofőr elaludt a volán mögött, áthajtott a szemközti sávba, és nekihajtott a buszmegállónak.
A járásban 51 képviselőjelöltje van a Szövetségnek, ezek közül már most vannak biztos befutók.
Az avató ünnepség október 8-án, szombaton délelőtt 10 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik.
A szervezők remélik, hogy a rendezvénnyel sikerült a gyerekek fejében elültetni azt a gondolatot, hogy önmaguk is keressék majd a kapcsolatot ezekkel a mesemondókkal, illetve a mesehagyománnyal.
Már a csapból is az energiaválság témája folyik. A nyugdíjasok aggódnak, vajon miből fizetik majd a számlákat, a hideg téli napokat tervezgetik a gyengén fűtött lakásban.
A tavaly restaurálás céljából eltávolított szobor fejébe a régi helyére új időkapszula került, annak rendje s módja szerint magyar üzenettel is!
Azt mondják, Pozsony egyik modern ikonikus jelképe, amely már fél évszázada magaslik büszkén a Duna fölött.
Gazdasági épület falának "támasztotta" az autót egy 12 éves sofőr a poltári járásbeli Cserepes (Hrnčiarska Ves) községben.
Fegyveres rablás történt ma délelőtt a fővárosban.
Alaposan a pohár fenekére nézett a lévai járásbeli Fakóvezekény iskolájának egyik pedagógusa.
A Pető Intézet munkatársai 2022. október 10-én Kassán tanácsadást tartanak, amelynek eredményeként háromhetes intenzív fejlesztő, rehabilitációs programokat indítanak.
Sokéves hagyomány Kéménden, hogy a helyi Csemadok nótaesttel kedveskedik a falu és a környék lakóinak. Vasárnap is folyt az örömre hangoló nótázás a kultúrházban.
Eltűntként keresi a rendőrség az 56 éves, tőketerebesi Székely Sándort. A férfi eltűnését szeptember 29-én jelentették be.
2022 szeptemberében fejeződött be az 1757-ben épült ipolyfödémesi Szent Mihály-templom felújítása.
Szinte példátlanul tragikus baleset történt a fővárosban vasárnap éjjel.