2022. október 4., 07:58

Mesedélelőtt és Mesekocsma hét helyszínen

A Meseszó Egyesület mesemondói, Pintér Zsolt, Klitsie-Szabad Boglárka, Szénási Veronika és Zámborszky Eszter, október 3-án és 4-én hét helyszínen örvendeztették meg a hallgatóságot meséikkel. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia által szervezett esemény idén első alkalommal, a magyar népmese napja alkalmából valósult meg.

Mesedélelőtt
Mesedélelőtt Ragyolcon
Fotó: Tóth Orsolya

Varga Norbert, a rendezvény szakmai felelőse portálunknak elmondta, ez a kezdeményezés Magyarországon már táptalajra talált. Ott számtalan helyen: iskolákban, közművelődési otthonokban, kultúrházakban szerveznek e jeles nap alkalmából különféle mesemondó rendezvényeket.

„Tudomásom szerint nálunk is, leginkább iskolákban, már történtek ilyenfajta kezdeményezések, de mi, mint Hagyományok Háza Hálózat- Szlovákia idén először szerveztük. A két nap során, hét helyszínen zajlik mesemondás. Október 3-án Muzslán, Komáromban, Ragyolcon, Füleken és Bátkán, október 4-én pedig Buzitán és Várhosszúréten várjuk az érdeklődő közönséget” – nyilatkozta Varga Norbert.

Elmondta továbbá, helyszínként igyekeztek olyan intézményeket választani, amelyekkel hosszútávú az együttműködés. Ragyolcon és Bátkán már hagyománya van a népmese ápolásának, hiszen ezek az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny területi elődöntőjének helyszínei is.

„Muzsla és Buzita esetében pedig azt tapasztaltuk, hogy nagy szakértelemmel és odaadással készítik fel a gyerekeket a mesemondó versenyre, és foglalkoznak a mesehagyomány tovább örökítésével. Ezért gondoltuk, hogy őket ajándékozzuk meg ezzel a rendezvénnyel, melynek anyagi és szervezési hátterét is a Hagyományok Háza Hálózat- Szlovákia biztosítja” – fűzte hozzá.

A muzslai Endrődy János Alapiskolában, a Ragyolci Alapiskolában és Óvodában, a füleki Daxner utcai óvodában és a Štúr utcai óvodában, valamint a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában Mesedélelőtt zajlott. Tóth Orsolya, a ragyolci alapiskola igazgatója elmondta, diákjaik rendkívül élvezték az élőszavas mesemondást.

Zámborszky Eszter és Pintér Zsolt mesemondók Sajó kutyáról és A szomorú királykisasszonyról meséltek. A gyerekek megtudták azt is, hogyan tanultak meg beszélni az állatok, és hogyan nősült meg Jancsi. A mesék lekötötték őket, a két mesélő nagyobb létszámú csoportokat is el tudott kápráztatni. A „meseóra” hat csoportban zajlott, minden osztály részt vett rajta, így összesen több mint 100 gyerkőc hallgatott mesét”

– nyilatkozta az igazgató.

A szervezők remélik, hogy a rendezvénnyel sikerült felkelteni a gyerekek érdeklődését a mesemondás iránt.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.