Balogh Lászlónak a citera körül forog az élete
A Csemadok Közművelődési Díjának egyik friss kitüntetettje a nyárasdi Balogh László, aki többek között az országos citeratalálkozók egyik fő szervezője és az idén 50 éves, nagy múltú, többszörös arany sávos Sarló citerazenekar vezetője.
A díjhoz szívből gratulálok. Jöjjön mindjárt az elején a „kötelező” kérdés: mit jelent számodra ez a díj?
Mindenképpen óriási megtiszteltetés. Abszolút nem számoltam vele, mert hát ugye azok között az emberek között, akik ott díjat kaptak, nagyon kicsinek éreztem magam. Persze nagyon jólesik az ember lelkének az elismerés, mivel talán annak a bizonyítéka, hogy mégiscsak jó úton haladok. Viszont nem ezért csinálom, hanem meggyőződésből. Vagy azt is mondhatnám, hogy egyfajta rögeszméből, mert hát aki ilyet csinál, az a saját rögeszméjének tekinti ezeket a kulturális tevékenységeket.
A citerával alapiskolás korodban találkoztál, ugyanis 1984-ben az akkor már 11 éve működő Sarló citerazenekar ifjúsági csoportot indított, amelyhez csatlakoztál. Gondoltad volna, hogy valamikor a vezetője leszel?
Egyáltalán nem. Az akkori osztályfőnökünk, Mészáros Laci bácsi bejött a 3. osztályba és mondta, hogy péntek este lesz a Sarló citerazenekar próbája és szeretnének gyermekcsoportot indítani. Hozzátette, hogy akit érdekel, az bátran menjen el a próbára és aztán ott majd mindent megtudunk. Addig nem is gondoltam arra, hogy én valamiféle hangszeren játszani fogok, de akkor nem is tudom miért, talán kíváncsiságból, de hirtelen úgy éreztem, hogy nekem oda el kell mennem, mert szeretnék citerázni. Hárman az osztályból el is mentünk a próbára, megnéztük, hogyan zajlik.
Idén lesz ötvenéves a Sarló. Gondolom, terveztek egy nagyobb ünneplést?
Már a tavalyi év végének felkészülési időszaka is a jubileum jegyében zajlott, az idei évet meg aztán teljen mértékben arra használjuk fel, hogy októberben Nyárasdon sikerüljön egy nagyszabású ünnepi koncertet megrendezni. A műsor repertoárját, koreográfiáját rakjuk össze fejben és hangszereken. Egy hangzóanyaggal és egyéb meglepetésekkel is készülünk, de ezeket még nem szeretném elárulni.
2013-tól vagy a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet külső munkatársa, így az országos citeratalálkozók szervezésében oroszlánrészt vállalsz.
Amikor hanyatlásnak indult a citeratalálkozók sorozata, Huszár Laci barátommal összedugtuk a fejünket, hogy miképpen lehetne ezen változtatni, ugyanis nem igazán volt olyan ember, aki örömmel vállalta volna a megszervezését. Végül arra jutottunk, hogy ha az intézet nem karolja fel a rendezvényt, akkor az végképp sorvadásnak indul. Mivel jól ismertem a többi citerazenekart és baráti kapcsolatokat ápoltam velük, így megbíztak, hogy legyek ennek a koordinátora. Laci az anyagi hátterét teremtette meg a rendezvénynek, én pedig a szervezést vállaltam el, amit a mai napig is végzek.
2004-től a magyarországi Tisza ’83 citeratábor egyik fő szervezője és oktatója vagy…
A zenekar már 1986 óta rendszeres látogatója volt ennek a tábornak Tiszakécskén, és 1989-ben nekem is sikerült oda eljutnom. Olyan hatalmas tudású citerásoktól tudtunk ott tanulni, akik a mai napig a magyarországi citeramozgalom meghatározó egyéniségei. Ezekben a táborokban hihetetlen sok szakmai tapasztalatra tettünk szert. Ott oktatott Pribojszky Mátyás is, aki ezt a modern stílusú citerajátékot meghonosította, és a tábor lényegében a zenekaráról, a Tisza ’83 citerazenekarról kapta a nevét. 1993-ban vásároltuk az első citerás nagybőgőt, amellyel ez a stílus ki tud teljesedni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nálunk is van prímás, kontrás és bőgős, mint a vonós parasztzenekaroknál, vagy a tamburazenekaroknál, csak éppen citerán játszunk.
A Hunor citerazenekart 2007-ben alapítottad. Erről a formációról mit kell tudni?
A Hunor is a többszólamú citerazenéhez kapcsolódik. Mivel szerveztem a citeratalálkozókat, így az összes citerazenekart kívülről-belülről ismerem. A tagokat, a repertoárjukat, a tudásukat, a lehetőségeiket, s arra gondoltam, hogy ezekből a felvidéki zenekarokból a saját ízlésem szerint kiválogatok néhány embert, akiket megszólítok. Ez meg is történt, ők is pozitívan álltak hozzá, próbáltunk, összeállt a repertoár és több mint öt évig működtünk is. Havi rendszerességgel összejártunk, mindig máshol, hogy ne ugyanazoknak kelljen mindig sokat utazniuk.
Hogy legalább annyit tudjuk keresni a fellépésekből, ami a kiadásainkat fedezné, ahhoz már profi zenekarnak kellene lennünk, így ez a próbálkozás egy idő után sajnos abbamaradt.
Az utóbbi időben a diószegi Dióhéj zenekarral is nagyon sokat játszol.
Ez a kettősség már régi dolog. Vígh Sándorral nagyon jóban vagyok már régóta… Ő egyszer elmesélte nekem, hogy elvállalt egy fellépést, amit nem szeretne visszamondani, de jelen körülmények között nem tudja teljesíteni, ugyanis „kiestek” emberek a zenekarából. Ekkor megkérdezte, hogy nem tudnék-e „beugrani”. Persze mindjárt igent mondtam, s ez annyira megtetszett, hogy ottragadtam. Ez aztán oda-vissza is megtörtént, ugyanis Sándor is eljött hozzánk „kisegíteni”. Most már a fiam is jár a diószegi zenekarba, és Soltó Marián is játszik mindkét helyen. Tényleg olyan ez, mint egy nagy család, oda-vissza segítünk egymásnak.
Részt vettél a Vízsodorta históriák dokumentumfilm-sorozat zenei betéteinek elkészítésében is.
Zalka Lóránt, a dokumentumfilmek rendezője és ötletgazdája elmondta nekem, hogy amikor kigondolta ezt a sorozatot, ő elképzelt hozzá egy citerás aláfestő zenét, és szeretné, ha ebben közreműködnék.
Nagyon sok vetítésre is elkísértem Lórántékat, ahol ott helyben élőben is meg tudott szólalni a citera, ami még izgalmasabbá tette ezeket a vetítéseket.
