A Csemadok-munka és a magyarságtudat meghatározó pontjai lettek Galcsík Károly életének

Galcsík Károly, mint az 1970-es években oly sokan, 15 évesen lett a Csemadok tagja, így már kisgyermekként kapcsolatba került a közösségi munkával. Szavalóként versenyekre járt, különböző műsorokban képviselte az iskoláját. A faluban aktív ifjúsági szervezeti tag volt, majd egy időben a Csemadok Pilisi Alapszervezetének elnöke is. Mint mondja, szívesen emlékszik vissza az ifjúkori évekre.

„A sors úgy hozta, hogy húszévesen, az akkori Csemadok járási titkár id. Csák István levelet küldött, hogy ha otthon járok, menjek be hozzá, lenne számomra egy ajánlata. Akkor még a sorkatonai szolgálatomat teljesítettem, de már a vége felé jártam.

– emlékszik vissza.

Miután leszerelt, még abban az évben, 1977. október 1-jén belépett az új munkahelyére. Innentől kezdve az élete gyökeresen megváltozott, az események hirtelen felpörögtek körülötte.

„Emlékszem az elején, amikor évzáró előkészületi gyűlésekre mentünk, az egyik alkalommal ketté váltunk. Pista bácsi ment az egyik faluba, én a másikba. Azzal küldött el, hogy a Csemadok helyi elnöke le akar mondani, de én ne engedjem, hanem győzzem meg, hogy továbbra is vállalja a funkciót. Mit volt mit tenni, át kellett esnem a tűzkeresztségen, és az elnök maradt. Ezt én akkoriban hatalmas sikerként könyveltem el, és azután már nem volt megállás. Jöttek a feladatok, szervezés irányítás, tervezés“ – mondja.

Fotó:  Csemadok Nógrádi Területi Választmánya

Hamar rájött azonban arra, hogy a Csemadok-munka ennél sokkal többről szól. A magyarság sorskérdései is erőteljesen jelen voltak az akkori mindennapokban. Persze abban az időben az ilyesmiről csak egy-egy rendezvény utáni kisebb összejövetelen lehetett nyíltabban beszélni, de még akkor sem tudta az ember, hogy nem lesznek-e következményei.

„Az ilyen beszélgetéseken jöttek elő a Nagy-Magyarország, Trianon, Duray Miklós köré épülő témák. Ezek a dolgok számomra teljesen újak voltak. Trianonról az iskolában nem tanultunk,  de még csak Nagy-Magyarországról sem.

– hangsúlyozza.

Hálával emlékszik vissza az akkori alapító tagokra, az egyszerű, tiszta, őszinte gondolkodású, de emellett szókimondó emberekre, akiktől rengeteget kapott útravalóul, példaképként tekintett rájuk. Mint mondja, külön öröm volt számára, hogy a Csemadok megalakulásának 60. évfordulójára szinte mindenkit sikerült összehozni, és közösen emlékezni a múltra.

„Negyvennégy éves pályafutásom alatt számtalan érdekesebbnél érdekesebb történet adódott. Egyik kedves emlékem szintén a kezdetekhez kötődik, amikor nem volt egyszerű Magyarországról előadókat, művészeket „áthozni“. Ezért mindig kis büszkeséggel töltött el, amikor ez sikerült. Az első ilyen élményem 1977-hez kötődik, amikor a vilkei Járási Dal-és Tánc Ünnepélyen felléptettük a P. Mobil együttest. Az volt a célom, hogy az ilyen alkalmakra mindig újabb ismert előadókat, szereplőket hívjunk meg, na és persze mindezek mellett a járásunk csoportjait, szólistáit is felléptessük minél több helyen. Szívesen emlékszem vissza az említett rendezvény mellett a nagydaróci és a ragyolci körzeti ünnepségekre, a füleki munkás énekkarok fesztiváljára, a Tavaszi szél vizet áraszt... népdalversenyekre, a Melódia táncdalfesziválokra, a különböző irodalmi, nyelvművelő vetélkedőkre, majd később a kerületi népművészeti fesztiválokra, az  abroncsosi ifjúsági  és népművészeti táborokra, a néprajzi gyűjtésekre, kiadványok készítésére és még sorolhatnám.“

Sikerként könyveli el, amikor a rendszerváltás után sikerült a Csemadokot, mint közösségi szervezetet megtartani. A járás 26 szervezetéből 11 szervezet maradt, velük kellett tovább folytatni az elődök gazdag hagyományát. Ezek mind a mai napig működnek, és az utóbbi években az élükre fiatal vezetőség került.

„Most már rajtuk áll, milyen jövője lesz a Csemadoknak és a felvidéki magyarságnak. Hiszem, hogy a Csemadok megtartó erő, amire nagy szükségünk volt, van és lesz a jövőben is.

– zárta Galcsík Károly.