A Losonci járás kisiskoláiban javarészt 3-10 elsőssel számolnak szeptembertől
Az alapiskolai beíratások április végével lezárultak. Cikkünkben a Losonci járás magyar tannyelvű kisiskoláinak beíratási adatait összesítettük.

Hajdók Hajnalka, a fülekkovácsi alapiskola igazgatója elmondta: intézményükbe öt elsőst írattak be szüleik. Sajnálatát fejezte ki azonban, hogy az ünnepélyes beíratás elmaradt. A gyerekek nem jöhettek az iskolába, így nem tudtak részt venni a játékos foglalkozásokon.
- nyilatkozta.
Pál Erzsébet, a csomai kisiskola igazgatója öt beíratottról számolt be, ami eggyel több elsőst jelent tavalyhoz képest. Mindannyian helybéliek, javarészt a helyi óvodából érkeztek. Az iskola jelenlegi létszáma 20 diák. Az igazgató erősségként említi a családias hangulatot és a személyes ismeretséget.
- ecsetelte az igazgató.
Bénán négy beíratott volt az idén. Csányi Ildikó igazgató szerint lehetne jobb is a helyzet, de örülnek, hogy van gyerek. Az utánpótlás főként a helyi óvodából érkezik.
„Van egy kisgyerek, aki nem járt óvodába, ezért nem tudtuk felmérni, hogy iskolaérett-e. Ő zsákbamacska lesz számunkra. Iskolánk jelenlegi létszáma 23. Az 1. és a 4. évfolyam, illetve a 2. és 3. évfolyam összevonva működik”- nyilatkozta.
Csákányházán 10 elsőssel számolnak, de ez a szám szeptemberig még változhat. Minden beíratott helybeli, nagyrészük az óvodából érkezett. Šeben Szabina igazgató elmondta: az érintett szülőknek értesítést küldtek a beíratás időpontjáról.
- mondta.
A sídi alapiskola nem küszködik gyermekhiánnyal. A járás kisiskolái közül egyedüliként folyamatosan 80 fölötti diáklétszámmal rendelkezik. Idén 16 gyermeket írattak be szüleik az első évfolyamba.
– mondta Mag Anita, igazgató.
Hozzátette továbbá, hogy az intézmény pedagógusai a tehetségek felismerésére és gondozására helyezik a hangsúlyt. A képzőművészet terén nagyon sikeresek a diákjaik. Nemzetközi és országos versenyeken érnek el kimagasló eredményeket, illetve a mesemondást is erősségként említi. Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyről első díjakkal és különdíjakkal térnek haza a gyerekek évről-évre.
Füleksávolyban 8 gyereket írattak be szüleik, ebből kettő halasztást kap.
- tudatta Molnár Mónika, igazgató. Az iskola teljes létszáma 22. Két pedagógus és egy asszisztens foglalkozik a diákokkal. A szép környezetben lévő, felújított iskolában néptáncoktatás és hangszeroktatás is folyik, de a gyerekek ügyes kezek körén és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek.
Fülekpüspökiben nőtt a beíratottak száma.
- nyilatkozta Tóth Júlia, igazgató. A fülekpüspöki alapiskola ars poetikája, hogy a szülőkkel minél szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki. Rengeteg közös programot szerveznek és igyekeznek a szülőkkel minél többet együtt dolgozni. Az iskola jelenlegi létszáma 27.
Bolgáromban 23 diák tanul két osztályban. Eddig egy osztályban folyt az oktatás, idén ez módosult.
- nyilatkozta Tóth László, igazgató.
A galsai alapiskolába négy kisgyermeket írattak be a szülők a magyar tanítási nyelvű osztályba.
- nyilatkozta Fehér Eleonóra, igazgató.