A marokkói kormány utasítására hétfőre virradóra elzárták a külvilágtól az ország főbb nagyvárosait a Covid-19 járvány utóbbi időben tapasztalt, gyorsuló terjedése miatt.
A november 3-i elnökválasztáson "a csendes többség" hallatni fogja hangját - írta vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében Donald Trump amerikai elnök.
Ausztria beleményített.
Jelenleg több mint hétszáz tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén és 14 repülő is segíti a levegőből a munkát.
Sikerrel közeledik a végéhez a Cirkon hiperszonikus haditengerészeti rakéta fejlesztése.
Egy sérült az autó alá szorult, onnan kellett kimenteni, egy másikat pedig újra kellett éleszteni.
Az isztambuli egyezmény olyan, ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal.
Korábbi felmérések szerint az olaszok kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy a Conte-kormány kitart egészen 2023-ig.
Szép kilátások ezek a NATO számára.
A rendőrség keresi a késelőt, aki elmondásuk szerint ugyanaz a férfi, aki halálra gázolta a furgonnal a gyalogost.
A laboratóriumi vizsgálatok alátámasztják, hogy szándékos gyújtogatás történt.
Huszonöt embert őrizetbe vettek a bűncselekménnyel kapcsolatban.
Észak-Korea a szokásosnál is szigorúbb határzárat (?) rendelt el a járványhelyzet miatt.
Románia az elmúlt 4 évben 185 szerződést kötött a szervezettel kutatási, fejlesztési és innovációs programokra, melyeket a szervezet finanszírozott is.
A ház tetejébe csapódott az ultrakönnyű gép, a tető pedig ezután kigyulladt.
A járvány terjedése ellenére péntek éjjel kifutott Hamburg kikötőjéből egy luxus óceánjáró, az első, amely elindult az utazási korlátozások elrendelése óta.
Csaknem negyven ország jelentett az utóbbi egy hétben rekordszámú napi növekményt a koronavírus-járvány fertőzöttjeinél.
A Pekingtől való gazdasági elszigetelődés gyakorlatilag lehetetlen.
Hirtelen óriási mennyiségű csapadék hullott le, a városi csatornarendszer pedig ezt nem tudta elvezetni, ezért víz alá kerültek az alacsonyabb területek.
Hollandia rendkívül büszke a liberális kábítószer-kultúrájára.
Gyanútlan vásárlóknak ajánlott KKK-s csuklyákat a rendszer.
Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése.
Az új főtitkár kiválasztásának folyamata augusztusban kezdődik meg, s a vezető jövő júliusban lép hivatalba, öt esztendőre.