Lees-Galloway: Teljesen nem helyénvaló módon viselkedtem, és ezért nem maradhatok tovább miniszter.
Az elnökválasztásokon a feketék és a spanyol ajkúak mintegy 70 százaléka, az afroamerikaiaknak pedig a 90 százaléka a demokratákra voksol. A fehér szavazók aránya ma 60 százalékra esett vissza.
Az ügyben három nőt vettek őrizetbe, akiket emberkereskedelemmel és kényszermunka alkalmazásával vádolnak. A gyerekeket a helyi gyermekvédelmi hatóságok vették gondozásba.
Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul.
Az újraválasztását követően, 2018 májusában kiadott fejlesztési célkitűzéseket 2024-ig kellett volna megvalósítani, ha nem jön közbe a Covid-19 világjárvány.
Az előző költségvetési időszakhoz viszonyítva a következő hét esztendőben Csehország mintegy 4 milliárd euróval kap többet.
Az áldozatok száma kedden reggel 359 volt.
Az aktív esetek száma 3093-mal 208 364-re csökkent.
Olaszország a helyreállítási csomagból 82 milliárd eurót vissza nem térítendő támogatásként, 127 milliárdot pedig kölcsönként kap.
Törölték a jogállamisági mechanizmusra vonatkozó szövegrészt az EU-csúcstalálkozón.
Az uniós tagállamok vezetői elfogadták a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetést és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó pénzügyi csomagot.
Donald Trump amerikai elnököt "ki fogják füstölni" a Fehér Házból - jelentette ki Nancy Pelosi demokrata párti házelnök.
Andrej Plenković a kormányalakításhoz éppen elegendő, 76 támogatói aláírást gyűjtött össze a 151 fős parlamentben. A kormányt támogatja a HNS a Reformisták és a nyolc kisebbségi képviselő.
Az elégedetlenséget a múlt pénteki szigorítások váltották ki, amelyek értelmében az egész Morvasziléziai kerületben kötelezővé tették a szájmaszk viselését a tömegközlekedési eszközökön és a középületekben.
Jelenleg 1373 aktív fertőzöttet, illetve beteget tartanak nyilván.
"Hitelt érdemlő és megerősített információnk szerint Szerbiából nagy mennyiségű hadianyag, gránátvetők és különböző kaliberű lőszerek szállítmánya indult útnak Örményország felé."
A politikus leszögezte: a lépés nem jelent irányváltoztatást a lengyel külpolitikában.
A Habarovszki területen jövő szeptemberben esedékes a kormányzóválasztás.
A három ország külügyi tárcavezetői hangsúlyozták, hogy Oroszország elrettentésére inkább több, mint kevesebb amerikai katonára lenne szükség Európában.
Nowak 2013-ban azután köszönt le a miniszteri tárca éléről, hogy vagyonbevallásában elmulasztott feltüntetni egy luxusórát.
A helyiek a korrupt tisztségviselőket teszik felelőssé az áradások okozta károkért.
A doktornő áprilisban lázas volt, köhögött és izomfájdalmai voltak, a teszt kimutatta nála a Covid-19-betegséget. Később felépült, májusban és júniusban tesztjei negatívak voltak.
Egyszerűen lemészárolták a három férfit.
A következő év közepére elképzelhető, hogy széles körben elérhető oltóanyag áll majd rendelkezésre az új típusú koronavírus ellen - fogalmazott Szumija Szvaminatan.