A civilruhás támadók a Cinemateque nevű művészmozi környékén léptek akcióba, paprikasprayvel fújtak le, botokkal, boxerekkel, üvegpalackokkal vertek tüntetőket.
A kontinensek közül Európát érinti a legkevésbé ez a probléma, Romániában gyilkoltak meg tavaly két környezetvédőt.
Törökországban honlapok tízezreit blokkolták már. A Wikipédiához való hozzáférést januárban tették ismét lehetővé, csaknem háromévi tilalom után.
A minták kiértékelését szerdára várják, hogy meghatározhassák, mi betegítette meg az embereket
Megregulázná a kormánytól független amerikai jegybankot is.
Miniszter: a DACA-program életben tartása hozzájárul az illegális bevándorlás problémájának fenntartásához.
A Twitter kedden átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump legidősebb fiának a fiókját, mert megítélésük szerint ifjabb Donald Trump megsértette a médium szabályzatát.
A halál pontos oka még nem ismert, nem tudni, hogy van-e köze a koronavírus-járványhoz.
Keddi határozatában a bíróság a kilenc elítélt vezető közül öt esetében rendelte el a könnyítés azonnali megvonását, a többieknél később várható döntés.
Felülvizsgálják és a tervek szerint módosítják a járványügyi törvényt Ausztriában.
További száz katonát az északkelet-olaszországi Goriziába, az olasz-szlovén határtérség ellenőrzésére küldtek a balkáni útvonalon érkezők feltartóztatására.
Kiemelkedően sok, 33 halálesetet jelentettek kedden, ami másfélszerese az előző két hét napi átlagának. Ezzel 2239-ra nőtt a járvány romániai áldozatainak száma.
Wieler szerint az adatok azt bizonyítják, hogy meg lehet fékezni a vírus terjedését, de ehhez továbbra is be kell tartani a higiéniai, maszkviselési és távolságtartási ajánlásokat.
A csehek a legfelső instanciához fordulnak.
Érdemes megnézni a videón munkabiztonsági szemszögből az ukrán határőrök bátorságát, na meg környezetvédelmi aggályok sem bántják őket a földre kiömlött üzemanyag miatt.
Koszovóban kedd reggelig ismertté vált adatok szerint egy nap alatt 7137-ről 7413-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Nyolccal 185-re nőtt a halálos áldozatok száma.
A 2004-ben az aktív katonai szolgálattól visszavonult Macgregor jelölését meghallgatása után a szenátusnak kell jóváhagynia.
A felek késznek mutatkoztak a regionális helyzet stabilizációjára irányuló erőfeszítések koordinálására.
Az elmúlt hetekben több mint 150 ezer amerikai jelezte érdeklődést a kísérletben való részvétel iránt.
Szentpétervár bő egy hónappal maradt el Moszkvától a nyitásban.
Csehországban felülvizsgálták a járványadatokat.
Óriási áradások fenyegetnek a Hanna hurrikán nyomában az Egyesült Államok déli vidékein.
Öt nap után sikerült megfékezni egy erdőtüzet Görögországban.