A tájékoztatás szerint 2021 első tizenegy hónapjában 184 180 illegális érkezőt tartoztattak fel az EU határain, 60 százalékkal többet, mint tavaly.
Porosenko, aki most az Európai Szolidaritás ellenzéki párt vezetője, a tévé parlamenti stúdiójában jelent meg váratlanul és csinált botrányt.
A koronavírus ellen beoltott amerikaiak 67 százaléka támogatja, hogy az oltatlanok "koronavírus-különadót" fizessenek az üzletek járványügyi biztonsági intézkedéseinek fedezésére
Az EU-csúcstalálkozón a tagországok állam, illetve kormányfői elsősorban a koronavírus-járványt, valamint annak gazdasági és társadalmi következményeit tekintik át.
Scholz kijelentette, nagyon nehéz helyzet alakult ki az Ukrajna és Oroszország közötti határon, az EU-csúcs egyértelmű jelzést küld Oroszországnak az ukrajnai konfliktust illetően.
A hivatali ideje alatt végrehajtott reformokat méltatta Emmanuel Macron francia elnök a televíziós csatornáknak adott interjújában, és a folytatásukat ígérte.
Az Európai Bizottság úgy véli, Lengyelországban szisztematikusan megsértik a jogállamiságot, a testületnek komoly aggályai vannak a bíróságok függetlensége, az emberi jogok, a szexuális reproduktív jogok és a diszkrimináció terén.
Utasította a bíróság Thierry Baudet holland szélsőjobboldali képviselőt, hogy távolítsa el a közösségi oldalairól azokat a bejegyzéseket, amelyekben a koronavírus elleni korlátozásokat a zsidókkal való bánásmódhoz hasonlította a náci rendszerben.
Az Európai Bizottság folytatja a tárgyalásokat Magyarországgal és Lengyelországgal a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak felhasználását célzó terveikről.
A január 14-ig érvényben lévő korlátozások értelmében az éttermek, kulturális terek, sportlétesítmények és üzletek - az áruházak kivételével - csak délután ötig lehetnek nyitva.
Brüsszelben megkezdődött szerda délután az Európai Unió és az úgynevezett keleti partnerségéhez tartozó országok egynaposra tervezett csúcstalálkozója.
Ha akad még néhány józan döntéshozó Washingtonban, épp itt az ideje belátniuk, a Nyugat csak veszíthet azzal, ha a sárkány karmai közé maga tolja oda az oroszokat.
Olaszországban emlékeztető oltás felvétele nélkül visszavonják a rendőrök fegyverviselését.
Az EU készen áll arra, hogy fokozza a szankciókat, továbbá példátlan intézkedéseket vezessen be Oroszoroszággal szemben, amennyiben Moszkva további agressziót tanúsít Ukrajna ellen.
A volt kabinetfőnök azzal érvel, hogy bizalmas információkkal is rendelkezik, és mint az elnök egykori vezető munkatársát, nem lehet tanúvallomásra kényszeríteni.
Scholz kimutatta a foga fehérét.
Olaszország kötelezővé tette a tesztelést az Európai Unió tagállamaiból belépők számára.
Oroszország moratóriumra vonatkozó javaslata nem hitelt érdemlő, mert eddig volt egy tilalom, és ezt a tilalmat korábban már megsértette.
A radikális beutazási korlátozásokat jelentő vörös kategória immár kevéssé hatékony eszköz az omikron behurcolásának megakadályozására.
A főigazgató szerint az emberek tévesen gondolják, hogy az omikron közepes megbetegedést okoz.
Az ENSZ tavaly decemberben úgy döntött, hogy leveszi a kannabiszt a függőséget okozó és veszélyes kábítószerek listájáról.
A norvég kormány keddi tájékoztatása szerint 22-ten adtak be pályázatot a jegybank kormányzói tisztségére.
Nem fogadható el, hogy a menedékkérőket kempingágyakkal teli sportcsarnokokban helyezik el, és hetente költöztetik őket egyik helyről a másikra.