A szakembereket az is foglalkoztatja, hogy a nem túl távoli Dél-Koreában, ahol a beoltottság lényegében ugyanolyan, mint Japánban, a friss fertőzöttek száma rekordokat döntöget.
Az elnöknek néhány más miniszterjelölt ellen is kifogásai vannak, de azokat hajlandó kinevezni.
Csütörtökön megszületett a megegyezés, az EU-tagállamok nem gördítenek akadályt Horvátország schengeni csatlakozása elé.
A bíróság jóváhagyja az Egyesült Államok fellebbezését egy korábbi döntés ellen.
A két fiatalt két Párizzsal szomszédos megyében, Seine-et-Marne-ban és Yvelines-ben vették őrizetbe még november 29-én, de csak most hozták nyilvánosságra a részleteket.
A pénteken kezdődött parlamenti ülésen egyebek mellett arról is szavaznak majd, hogy a parlament megbízza a kormányt az országrész új alkotmányának a megfogalmazásával.
Az amerikaiak a közeljövőben nem tervezik kivonni az Irakban maradt 2500 amerikai katonát, bár feladatuk az iraki erők légi támogatására, illetve egyéb katonai segítségnyújtásra szorítkozik.
Azt állította, hogy támadói hurkot dobtak a nyakára és vegyszereket öntöttek rá miközben rasszista és homofób kifejezésekkel becsmérelték. Kiderült, kamu az egész.
A mexikói vezetés bizonyos követelményeket támasztott, így a többi között szorgalmazta, hogy a visszaküldöttet Washington oltassa be a koronavírus ellen.
Macron: A menedékjoggal történő visszaélés elkerülése érdekében olyan Európára van szükség, amely képes megvédeni a határait.
Az orosz vezérkari főnök szerint a Kijevnek szánt fegyverszállítások drasztikus és veszélyes lépésekre bátorítják az ukrán vezetést.
A republikánus szenátorok amellett érveltek, hogy az elnöki rendelet következtében rengeteg amerikai dolgozó elveszítheti a munkahelyét,
A három ország az amerikaiakhoz hasonló okok miatt döntött erről.
Miloš Zeman, aki a múlt hét óta külön-külön találkozik az egyes jelöltekkel, már korábban közölte, hogy egy jelölt ellen kifogásai vannak, s a kinevezését megvétózza.
Dánia ismét korlátozásokat vezet be a koronavírus terjedésének megfékezésére, különös tekintettel annak új, omikron nevű variánsára.
Olaf Scholz esküjének szövegéből kihagyta azt a szabadon választható részt, hogy „Isten engem úgy segéljen”.
Az ügyészség szerint a férfi neve megegyezik a szaúdi királyi gárda egyik volt tagjának nevével, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben.
Lezuhant Indiában egy katonai helikopter, amelynek fedélzetén mások között az ország hadseregének vezérkari főnöke és felesége utazott.
Halálra ítéltek húsz embert egy bangladesi bíróság szerdán, mert 2019-ben meggyilkoltak egy diákot, aki a kormányt bírálta az egyik közösségi oldalon.
Egészen meghökkentő nyilatkozatot tett a Fox News hírtelevízióban Mississippi állam republikánus szenátora, Roger Wicker.
A Kreml szerint Biden a maga részéről az ukrán határhoz közeli orosz csapatmozgás szerinte "fenyegető" jellegére helyezte a hangsúlyt.
Megválasztották Olaf Scholzot Németország kancellárjának.
A férfi - aki ellen Törökország adott ki nemzetközi elfogató parancsot - előzetes letartóztatásba került.
Nincs ok kételkedni abban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák védelmet nyújtanak a Covid-19 súlyos szövődményeinek kialakulása ellen az omikron variáns esetében is!