2021. december 15., 19:31

Megkezdődött az EU-keleti partnerségi csúcstalálkozó Brüsszelben

Brüsszelben megkezdődött szerda délután az Európai Unió és az úgynevezett keleti partnerségéhez tartozó országok egynaposra tervezett csúcstalálkozója.

Európai Unió
Az EU brüsszeli központja
Fotó: unsplash.com

Az értekezleten az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői, valamint a keleti partnerek közül Azerbajdzsán, Grúzia, a Moldovai Köztársaság, Örményország és Ukrajna vezetői vesznek részt.
Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a mostani - immár hatodik - csúcstalálkozón nem vesz részt Fehéroroszország, Minszk ugyanis felfüggesztette részvételét a partnerségben.

A találkozón az előzetes közlések szerint várhatóan "megerősítik a stabilitás és az együttműködés elősegítése, a szükséges reformok bevezetése, a közös jövőbeli prioritások kijelölése, valamint az erőforrások mobilizálása melletti közös elkötelezettségüket a legfontosabb kihívások leküzdésére".

A csúcs erősíteni kívánja a kölcsönös bizalmat, és közös megoldást kíván keresni a globális kihívásokra. A tanácskozás célja továbbá, hogy megerősítse a részt vevő országok és az EU közötti politikai és gazdasági együttműködést. A közös munka a demokrácia és a jogállamiság megerősítésére, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmére - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is -, valamint a nemzetközi jog elveinek és normáinak teljes körű tiszteletben tartására összpontosít - közölték előzetesen.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a keleti partnerségre vonatkozó uniós politika meghatározó elemei továbbra is a közös értékek és az alapvető elvek, és ezek képezik a jövőbeli menetrend minden más elemének alapját is. A partnerségi politika hosszú távú célkitűzései alapvetően a koronavírus-járvány utáni helyreállításra, az ellenálló képesség fokozására és a szükséges reformokra irányulnak. A célkitűzésekhez 2,3 milliárd eurós regionális gazdasági beruházási terv társul, amely a számítások szerint mintegy 17 milliárd euró összegű köz- és magánberuházást fog mozgósítani. Az uniós tanács közölte azt is, hogy az EU és a partnerországok közötti kereskedelem volumene meghaladja a 65 milliárd eurót, ami tíz év alatt 22 százalékos növekedést jelent. Az EU a keleti partnerség országaiban több mint 185 ezer kis- és középvállalkozást támogatott, ezzel 1,65 millió álláshelyet teremtett vagy segített fenntartani. Több mint 80 ezer oktatási cserelehetőség nyílt a fiatalok számára. A keleti partnerség országaiban a helyi önkormányzatok közel 50 százaléka elkötelezte magát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.